Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Lakásfelújítást fontolgat? Mutatjuk, mire számíthat


Noha elméletileg ilyenkor van a lakásfelújítások főszezonja, a szokásosnál visszafogottabban érdeklődik a lakosság az ehhez szükséges építőanyagok iránt. A kapacitáshiány miatt ugyanis 5-6 hónapos a várakozási idő a kivitelezésre és még ebben is lehetnek csúszások. Csak azok tudnak most belevágni a munkákba, akik már tavasszal leszerződtek a kivitelezővel – mondta lapunk kérdésére Szarka László, a hazai építőanyag-gyártók szövetsége (MÉASZ) elnöke.

A kapacitáshiány nem csak az ilyenkor megszokott keresletet mérsékelte de azzal is jár, hogy megnőtt a kivitelező szerepe, befolyása a beruházást illető döntésekben. Míg eddig rendszerint a beruházó határozott arról, hogy milyen anyagokat, szerkezeteket építenek be a felújítás során az ingatlanba, mára ez inkább attól függ, hogy a kivitelező milyen csatornák képes elérni, s arra az anyagfajtára beszéli rá a megrendelőt, noha alapvetően nincs hiány egyetlen építőanyagból sem – teszi hozzá a MÉASZ elnöke.

A hőszigetelő anyagok piacán tavalyhoz képest az elmúlt hónapban mintegy 10 százalékos visszaesést tapasztal, bár éves szinten ennél azért lényegesen jobb a helyzet. A hőszigetelő anyagok közül az EPS forgalma az első negyedévben 20 százalékkal bővült, majd a még mindig erős áprilist és májust követően  júniusban bezuhant a piac, a bázishoz képest elmaradtak a felújítások. Hasonlóan jól indult az év a szálas szigetelőanyagoknál, a második negyedév azonban már visszaesést hozott, így éves viszonylatban a tavalyi számokat várja a MÉASZ elnöke. (Az EPS alapú hőszigetelő rendszer négyzetméterenkénti anyagára nettó 3500-4500 forint, a szálas hőszigetelők 5500 forinttól kaphatók. A felvitel költsége az elérhetőség függvényében további 4500 forint körüli egy négyzetméterre vetítve.)

Érezhető a lassulás

Az épületgépészeti termékek frontján kereseti a piac, jelentősen nőttek a szerelés vállalási árai, ugyanakkor kevés a jó minőségű, számlás kivitelezés. Ami a nyílászárók piacát illeti, az első félév a tavalyi szintet hozta, ugyanakkor tervezhetőbb lett a munka. A megbízások területileg egyenlőtlenül oszlanak el az országban, a  fővárosban az ötszázalékos áfával készülő lakások lassan elkészülnek, a felszabadultak a kapacitások nyomán a korábbi hathetes gyártási idő lefeleződött. Egyértelmű a lassulás, miután a felújítási piac nem tudja felvenni ezeket a szabad kapacitásokat.

Két számjegyű növekedést produkál most a ragasztó- és tömítőanyagok, segédanyagok piaca a nyári, átmeneti beesés után, s Szarka László szerint várható, hogy év végéig élénk marad a kereslet.

Hogy az éppen folyamatban lévő felújítások mire irányulnak, nehéz megmondani, az azonban bizonyos, hogy a valamilyen módon energiamegtakarítást célzó beruházások a felét sem teszik ki a megbízásoknak, és ezeknek is csak a töredéke az igazán hatékony, jelentős megtakarítást eredményező komplex program – mondja a MÉASZ elnöke. Pedig akkor optimális az energetikai korszerűsítés, ha a  homlokzat és födém együttes szigetelése mellett kiterjed a fűtés korszerűsítésére és a nyílászárók cseréjére is, ilyen jellegű beruházásra azonban csak elvétve akad példa – jegyzi meg Szarka László.

Hiányzik a komplex programot ösztönző támogatás

Egy 16 cm-es hőszigeteléssel egy 70-es, 80-as években épült, átlagos családi ház fűtési költségének 20-30 százaléka megspórolható az épület alakjától, méreteitől, egyedi jellemzőitől függően. A nyílászárók cseréjével további 20-30 százalék faragható le a fűtésszámlából. Ha az említettek mellett a jellemzően rossz hatásfokkal (a szükségesnél nagyobb kapacitással ) működő fűtésrendszerek visszaszabályozására, cseréjére is sor kerül, további, jelentős megtakarítás érhető el, ezért a MÉASZ különösen hasznosnak tartaná, ha a komplex munkák finanszírozására a nulla százalékos hitel és a szűkített kör számára a jövő évtől elérhető, részleges áfavisszatérítés mellé csatlakozna egy mindenki számára nyitott ösztönző is csatlakozna, vissza nem térítendő pályázati támogatás formájában – mondta Szarka László.

Az energetikai felújítások hathatósabb ösztönzését már csak azért is szükségesnek látja a szakszövetség, mert ez stabil, hosszú távon kiszámítható teljesítményű lábát adhatná az építőiparnak, a magyar lakásállomány műszaki, energetikai állapotát figyelembe véve – a panelek mintegy 30, a családi házak 15-20 százaléka esett át energetikai felújításon – ugyanis bőven rejt magában potenciált.

napi.hu