Közzétette - Kategória - Elsőkézből a Beregből, Fejlesztések a Beregben, Filep Sándor, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

„Közös tér, közös örökség” – Sorra újulnak meg a templomok Vásárosnaményban

Vásárosnamény – A Bereg szívében egyre-másra újulnak meg és épülnek középületek, szolgáltató- és közösségi terek, kikapcsolódást nyújtó fejlesztések Vásárosnamény Város Önkormányzatának jóvoltából. Az önkormányzati fejlesztések mellett Vásárosnaményban alkotó, építő erőt képviselnek az egyházak is, amelyek a templomi hitélet mellett jelentős szerepet vállalnak a város kulturális és szakrális életében is. Az újonnan épült görögkatolikus templomot követően, az elmúlt hónapok során három rekonstrukciós fejlesztés vette kezdetét. A városban ugyanis jelentős vallástörténeti értékeket hordozó, nagy jelentőséggel bíró templomok újultak és újulnak meg. A vásárosnaményi református templomot követően, a vásárosnaményi római katolikus templom újult meg, melyet a gergelyi református templom felújítása követett. A városban zajló szakrális fejlesztésekről, Vásárosnamény polgármesterét, Filep Sándort kérdeztük.

Többször szóltam arról, hogy ez elmúlt időszakban milyen forrásaink voltak. Legyen az TOP-os, GINOP-os. VP-s vagy esetlegesen egyéb pályázati lehetőség, amelyet a város és az itt élők is megragadtak. Ezáltal gyarapodott a térség, a város, Vásárosnamény. Ugyanakkor látjuk és nagyon örülünk annak, hogy egyházi oldalról is a templomaink megújulnak. Rendre felújítási forrásokból széppé vállnak, és ezáltal a híveket is még melegebb szívvel tudják fogadni. A minap Marosi József plébános úrral, valamint nagytiszteletű Nyíri János nagytiszteletű úrral egyeztettünk, hogy az egyház, a kereszténység, a hit ott legyen a beregi emberek mindennapjaiban. Mind a római katolikus, mind a  görögkatolikus egyház, mind a református egyházak és valamennyi gyülekezet is lelkileg tudjanak erősödni. Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen körülmények között tehetik meg mindezt. Nagyon fontos, hogy a templomok külsőleg és belsőleg is megújulnak. Hiszem azt, hogy ezáltal az emberi lélek is erősebb lesz, hiszem azt, hogy a keresztény hit, amely nagyon sok támadást kapott az elmúlt időszakban.  kereszténység, a mi vallásunk az mind-mind ezáltal erősödik, és olyan gyökeret ver itt a szívekben amely megingathatatlan. A mely olyan stabil, ami olyan erőt ad, ami által a Bereg, a Szatmár még erősebb lesz.

A teljes interjút, itt tekinthetik meg: