Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Közel sincs vége a drágulásnak: a mostani élelmiszerárakra még 20 százalékos emelés jöhet


Még nem értük el az élelmiszer-infláció csúcsát – mondta Máhr András. A Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese szerint bizonyos termékek esetében akár havi 20 százalékkal is tovább emelkedhetnek az árak.

Forrás: Getty Images/iStockphoto

Ugyan egy kisebb bevásárlásért kevesebbet kell fizetni az üzletben, mint egy hónappal ezelőtt, de ez a tojás, a tej hatósági ára, valamint a kenyér olcsó ára miatt volt – derült ki az ATV Híradó riportjából. A stáb által végzett bevásárlás alkalmával most száz forinttal került többe az alma, ami két hónapja még 299 forint volt. A listán szerepelt még két paradicsom is, amelynek ára kilónként 200 forinttal emelkedett.

A legolcsóbb tojás 799 és 699 forintba került, de novemberben is majdnem kétszer ennyibe került. A literes tejért egy hónappal korábban majdnem 600 forintot kértek el a boltokban, amelyért most csak ennek körülbelül a felét kellett fizetni. De olcsóbb lett a barna kenyér is, 200 forinttal, míg a 8 tojásos csigatészta ára 60 forinttal, a margarin 50 forinttal, a tejföl pedig 40 forinttal drágult.

A Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese szerint még nem értük el az élelmiszer-infláció csúcsát. Máhr András kiemelte, bizonyos termékek esetében átlagosan havi 8-10, de akár 20 százalékkal is tovább emelkedhetnek az árak.

Elsősorban a hús, húskészítményekben kell számítani további növekedésre, a magyar sertés felvásárlási ára az a német árhoz kötött, ahol az elmúlt időszakban 20 százalékkal emelkedtek az árak

– mondta a Híradónak nyilatkozva a főtitkárhelyettes. Hozzátette, szerinte, ha a forint erősebb lenne, azt az üzletekben is lehetne érezni.

Döntött a kormány

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a kormány újabb élelmiszerekre, a tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjesztette az árstopot, ezzel enyhítve az infláció és élelmiszerár-emelkedés hatásait. Az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővült:

  • tojás,
  • étkezési burgonya,
  • liszt,
  • napraforgóolaj,
  • sertéshús,
  • csirkehús,
  • 2,8 százalékos tej és
  • kristálycukor.

Az Agrárminisztérium legutóbbi közleménye szerint a kormány 2023. április 30-igmeghosszabbította az élelmiszerárstopot. Nagy István tárcavezető szerint az elhúzódó ukrajnai háború és az „elhibázott brüsszeli intézkedések” következtében kialakult szankciós infláció miatt van szükség az ársapkák fenntartására.

A közlemény szerint Nagy István kifejtette: az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében határozták meg, hogy a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek. Ennek a kötelezettségnek a betartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük