Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Közel másfélszeres közös költséget fizethetnek jövőre a társasházban élők


Jövőre jelentősen megemelkedhetnek a társasházak közös költségei a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartásai árak miatt, írta az Rtl.hu.

Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára azt mondta, a karbantartási, felújítási területen rendkívül megugrottak az árak, a szegmens díjszabásában még a forint árfolyamváltozásai is meglátszanak. Erre jó példa, hogy egy lapostető szigetelése közel kétszeresére drágult három év alatt.

A társasházi költségeket az is növeli Molnár szerint, hogy kivezették a katát, így a karbantartási és takarítási munkákért is többet kell fizetniük, hiszen jellemzően kisadózók végezték ezeket a feladatokat. Az adóváltozás mellett ezek a dolgozók is áthárítják a lakókra a megnövekedett költségeiket.

„Nekünk kell a lakók elé állni jövőre. 2023. május 31-ig meg kell tartani a közgyűléseket, ahol majd le kell vezetni ezeket a folyamatokat, a költségeket pedig bele kell tenni a költségvetésbe. Ez a közös költség 20-30, de akár 40 százalékos emelkedésével járhat” – mondta Molnár.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük