Az utóbbi másfél évben közel ötven százalékkal növekedett a legalább hat hónapja betöltetlen háziorvosi praxisok száma, derül ki a Válasz Online cikkéből. A lap szerint 2016-ban még 252 ilyen szolgálat volt, tavaly augusztusban már 659. A folyamat azóta pörgött fel igazán, januárban már 826, augusztus 9-én 910 háziorvos hiányzott a rendszerből.
A kormány az utóbbi években nekilátott a háziorvosi ellátás átalakításához. A reformcsomag egyik következményeként a háziorvosi rendelőket a kormány elveszi az önkormányzatoktól, szerintük ugyanis az ellátórendszer problémái pont abból fakadnak, mert így rengeteg felesleges új praxis jött létre. A kormány álláspontja szerint a rendszer széttöredezett, az önkormányzatok összefogás helyett egymás elől viszik el a háziorvosokat. Takács Péter államtitkár szerint emiatt felül kell vizsgálni a praxisjogot, a szolgálatokat pedig el kell venni az önkormányzatoktól, és központosítani, a járások alá kell rendezni őket
Ez azt is jelenti, hogy sokaknak az eddig gyalog tízpercnyire levő háziorvosi rendelő helyett a jövőben a járási egészségközpontokba kell majd bejárniuk, a körzetek összevonásával és beolvasztásával pedig egyre túlterheltebbek lesznek a háziorvosok. Eközben egyre csökken azoknak a száma, akik újonnan háziorvosként helyezkednek el vagy praxisukban maradnak. Láposi Szilárd, a Magyar Orvosi Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke szerint egyre kevesebb fiatal választja a háziorvosi praktizálást, ehelyett inkább egy nagyvárosi kórházban kezd el dolgozni, vagy elhagyja az országot.
Emiatt egyre kisebb a 35 év alatti háziorvosok aránya, a cikk az orvosi kamara tavalyi adatai alapján azt írja, akkor éppen eggyel több 35 évnél fiatalabb háziorvos volt Magyarországon, mint 85 évnél idősebb, a háziorvosok közel 40 százaléka pedig betöltötte már a 65. életévét. A Válasz Online azt írja, ezek hatására egyre ürülnek a háziorvosi praxisok – a fővárosban például öt éve még tíz alatt volt a betöltetlen körzetek száma, jelenleg 86. A lap szerint az okok között országosan ott szerepel a koronavírus-járvány, amikor sok háziorvos nyugdíjba vonult, és a kötelező központi ügyeleti rendszer kialakítása is.
A fentiekből következik az is, hogy a korábban milliókért megvásárolt háziorvosi praxisok gyakorlatilag eladhatatlanná váltak.