
Képünk illusztráció
Az idei lesz az első teljesen elektronikusan megvalósuló népszámlálás Magyarországon, amely október elsején indul. A népszámlálás 2022. október elsején indul, 16 nap áll majd minden háztartás rendelkezésére, hogy önállóan, saját maga töltse ki a kérdőíveket az interneten, a népszámlálás honlapján keresztül. Ehhez a KSH minden magyarországi lakcímre postai felkérő levelet küld szeptember utolsó napjaiban. A felkérő levél tartalmazza majd a címhez tartozó egyedi belépési kódot, ennek segítségével tudják a háztartások önállóan, interneten kitölteni a lakásra és az ott élő személyekre vonatkozó kérdőíveket. Akik nem élnek az online kitöltés lehetőségével, azokat október 17-től számlálóbiztosok keresik fel, hogy személyesen segítsenek a kérdések megválaszolásában. Ez az adatgyűjtési szakasz november 20-ig tart. Az adatfelvétel utolsó időszaka november 21. és 28. közé esik, ez az úgynevezett pótösszeírási szakasz. Akik valamilyen okból még eddigre is kimaradtak, ezekben a napokban kereshetik fel az önkormányzati hivatalt és pótolhatják ezt. A népszámlálásban a részvétel törvényben előírt kötelezettség. A statisztikai törvény szerint, aki a kötelező statisztikai adatgyűjtési kötelezettségét nem teljesíti, közigazgatási bírsággal sújtható, amelynek mértéke 200 ezer forintig is terjedhet. A KSH-nak azonban nem az a célja, hogy büntessen, hanem az, hogy a lakossággal együttműködve sikeres népszámlálást hajtson végre – irja a 24.hu Kovács Marcel, a KSH Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztály főosztályvezetőjének elmondása alapján.