Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Komoly béremeléseket jelentett be a kormány: ezek a magyar dolgozók kaphatnak több pénzt


Mint kiderült, a mostani béremelés azokra vonatkozik, akik az egészségügy gazdasági, műszaki, pénzügyi vagy számviteli területein tevékenykednek.

Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderül, miszerint a kormány több mint egymilliárd forint többlettámogatást fordít az egészségügyben dolgozók idei béremelésére – írta meg az Index.

Az egészségügyben dolgozókat érintő béremelések végrehajtása érdekében a kormány „felszólítja a pénzügyminisztert, hogy a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával gondoskodjon 1 063 340 000 forint többletforrás biztosításáról” – áll a közlönyben.

Hozzátették, a mostani béremelés azokra vonatkozik, akik az egészségügy gazdasági, műszaki, pénzügyi vagy számviteli területein tevékenykednek.

Korábban beszámoltunk róla, hogy júliusban 18 százalékkal megemelték az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét, az emelt összegű kifizetést pedig augusztus elején kapták meg először. Mindemellett a kormány köszönetet mondott azért az elkötelezett munkáért, amit nap mint nap nyújtanak a betegek ápolása és gyógyulása érdekében.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük