Az elmúlt tíz évben látványos változás figyelhető meg a hazai időjárásban. Miközben a téli melegrekordok száma inkább enyhén nő, addig a hidegrekordoké kiszámíthatóan és folyamatosan csökken, sőt napjainkban már alig van – írta Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus közös írásában, mely a „Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően” című szakportálon jelent meg. Az évről évre jelentkező nagy különbségeket jól példázza, hogy 2006-2007 telén extrém sok napon dőlt meg a helyi melegrekord az országban, ezzel szemben egyetlen napon sem fordult elő hidegrekord, míg az ezt megelőző télen „relatíve sok” hidegrekordot rögzítettek. Mindezek mellett olyan év is volt, amikor az átlagnál több volt mindkét szélsőségből (2002-ben), és olyan is (2013), amikor mindkettőből az átlagosnál kevesebb fordult elő – fejtették ki.
Mindeközben a téli melegrekordok előfordulása változékonyságot mutat az elmúlt húsz évben, és az átlagosnál kissé többet regisztráltak belőlük. A legutóbbi három télen szinte alig voltak minimumrekordok, míg melegrekordok az átlagos éghajlatnál néhány nappal többször jelentkeztek. Az idei tél is ilyen volt – írták, ugyanakkor megjegyezve: három-négy évből még nem vonhatók le általános következtetések.