Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Kiterjesztik a rezsicsökkentést: könnyítést kapnak a magyar kisvállalkozók


Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón az MTI tudósítása szerint.

Mint mondta, a világban “elszabadultak az energiaárak”, ezért fontos, hogy ha az infláció ellen akarnak küzdeni, akkor “a talán legnagyobb növekedésen keresztülment világpiaci áramárakat Magyarországon nem szabad a fogyasztók számára érvényesíteni”.

A magyar kisvállalkozók számára is elérhető lesz a rezsicsökkentés, a legfeljebb 4 milliárd forintos éves nettó árbevételű vagy mérlegfőösszegű, legfeljebb tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozások jogosultak lesznek az egyetemes szolgáltatásra. Hozzátette: az önkormányzatok számára is lehetővé teszik az egyetemes szolgáltatás igénybevételét, mert azt látják, “jelentős erre az igény az önkormányzati világban”.

Hozzátette: abban bíznak, hogy a rezsicsökkentés fenntartásának és kiterjesztésének köszönhetően a magyar inflációs adatok mérséklődnek, és jövő év végére “rendes pályára tudunk visszatérni”. Megjegyezte: ebben vannak bizonytalanságok, de bíznak abban, a magyar intézkedések hozzájárulnak, hogy csak mérsékelten jelenjen meg Magyarországon az infláció.

(MTI)