Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Kitart a vénasszonyok nyara a hétvégén: napsütéses őszies idő várható, akár 26 fok is lehet


Pénteken főleg délnyugaton lehet számítani elvétve záporokra, hétvégén azonban már sehol sem lesz szükség esernyőre az országban és 20-27 Celsius-fok nappali hőmérséklettel lehet számolni a legmelegebb órákban – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, az ország délnyugati felén gomolyfelhőkkel, utóbbiakból délután néhol zápor is kialakulhat. A keleti, északkeleti szél ismét többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Szombatra virradóra a szélcsendes nyugati tájakon itt-ott kialakulhatnak pára- és ködfoltok. Napközben derült, napos, száraz időre lehet számítani, néhol kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel. Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. A minimumhőmérséklet 4 és 14 fok között várható, a szélvédett helyeken lehet a hidegebb. A maximum 21 és 25 fok között valószínű.

Vasárnapra virradóra elvétve pára- és ködfoltok alakulhatnak ki, de napközben ismét derült, napos, száraz idő várható, néhol kevés gomoly- és fátyolfelhővel. A keleti, délkeleti szél Sopron térségében megélénkül. A hajnali 4-13 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő – ismertette az MTI.

Délelőtt gyorsan melegszik az idő, ami vérnyomás-ingadozást, keringési panaszokat, rosszullétet és migrént okozhat. A napsütés viszont jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre. Anticiklon határozza meg térségünk időjárását, ezért fronthatással nem kell számolni az arra érzékenyeknek.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük