Magyarország nemzetközi viszonylatban igen sokat költ családtámogatásokra. De vajon kik profitálnak leginkább ebből? Erre a kérdésre keresték a választ az ELTE doktorjelöltjének kutatása alapján.
„A bankok, hitelek mint a magyar családpolitikai rendszer kulcsszereplői” címmel tartott tudományos előadást Kramarics Szandra szociálpolitikus, az ELTE doktorjelöltje, a Társadalomtudományi Kutatóközpont külső kutatója. Az előadás tartalmából a Bankmonitor közölt részleteket, különös tekintettel arra, hogy mely rétegek profitálnak a bankokon keresztül kiáramló családtámogatásokból.
Kramarics elmondása alapján a 2010. után bevezetett, a bankrendszer közreműködésével megvalósított, családosok számára elérhető támogatási programok (például CSOK, Babaváró) az úgynevezett „szociálpolitika más eszközökkel” csoportba sorolhatók, amelyet a nemzetközi szakirodalom social policy by other means elnevezéssel lát el. Az ilyen típusú vissza nem térítendő támogatási elemek és hitelprogramok kiegészíthetik vagy helyettesíthetik a hagyományos értelemben vett szociálpolitikát, de sok esetben megfigyelhető, hogy elsősorban a tehetősebb háztartások tudják kihasználni ezeket a lehetőségeket.
Az újhullámos családtámogatások felépítésével párhuzamosan, Magyarországon hosszú ideje változatlan maradt a családosok felé irányuló hagyományos szociális juttatások – például a családi pótlék vagy a GYES – összege, annak ellenére, hogy a mögöttünk álló évtizedben rendkívül nagy fogyasztói áremelkedést tapasztalhattunk.
A vizsgált időszakban a családi pótlékra fordított összeg gyakorlatilag stagnált (305 milliárd forintról 309 milliárd forintra emelkedett), a GYES összértéke pedig még csökkent is (61 milliárd forintról 56 milliárd forintra).
Ugyanez idő alatt a lakástámogatásokra fordított pénzösszegek igen gyorsan növekedtek: a 2020-as 297 milliárd forinthoz képest 2023-ban már 491 milliárd forintot tettek ki. Ennek a kategóriának a túlnyomó részét az úgynevezett „lakástulajdonhoz kapcsolódó, szociálisan nem célzott támogatások” adták, ahová többek között a CSOK és a különféle támogatott hitelek, a lakástakarék-pénztárakra fizetett támogatás és a lakásfelújítási programok is tartoznak. A Babaváróra költött összeg pedig természetes módon dinamikusan (26 milliárd forintról 178 milliárdra) növekedett a vizsgált 4 év során, hiszen ez a hiteltípus 2019-ben indult útjára.
A különböző támogatási elemeket csoportosítva, látványosan kirajzolódik a hagyományos és az új típusú családtámogatások ráfordításainak eltérő dinamikája. A hagyományos családtámogatási eszközök közé sorolhatók a GYES, a CSED, a GYED és örökbefogadói díj, valamint a családi pótlék. Ebben a kategóriában három év alatt összesen 28 százalékkal nőttek az állami kiadások. Ezzel szemben az új típusú családtámogatások (Babaváró, családi adókedvezmény, első házasok adókedvezménye, lakástámogatások) körében sokkal erőteljesebb, 56 százalékos növekedés ment végbe 2020-tól 2023-ig.
A hagyományos és az új típusú családtámogatások között lényeges különbség van a szociális célzás szempontjából. Míg a családi pótlék, GYES és ehhez hasonlók esetében nincsenek hátrányos helyzetben az alacsonyabb jövedelmű rétegek, addig a Babaváró hitelt, a családi adókedvezményt és a támogatott lakáshiteleket a magasabb jövedelmű családok tudják igazán jelentős mértékben kihasználni. (Gondoljunk csak arra, hogy a Babaváró igénylésének feltétele legalább három évnyi egybefüggő társadalombiztosítási jogviszony igazolása, amely a szegényebb házaspárok számára gyakran nagy nehézséget okoz, míg a tehetősebb rétegeknek jellemzően nem akadály.) Kramarics ezek alapján arra a következtetésre jut, hogy a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult, és a családtámogatásra fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.
