Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Kiakadtak a szülők a középiskolai magyar felvételi feladatsorán


Szerintük aránytalanul nehezek voltak a feladatok ennyi idős diákoknak, ilyen rövid idő alatt.Szombaton írták az ország 8. osztályos tanulói a központi felvételi vizsgákat. Az Örömmel az iskolában és a Szülői hang Facebook-oldalon kiemeltek két feladatot a magyar vizsgarészből, ami állításuk szerint aránytalanul nehéz egy 14 éves felvételiző számára.

„Ahogy látom, ismét parádés elemeket tartalmaz a 8. évfolyamosak középiskolai felvételi feladatsora vagy inkább felsőfokú nyelvvizsgájának a kérdései…”

– írják posztjuk elejére. Majd Vekerdy Tamás mondatát idézik, miszerint „A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.”

A két feladat közül az egyikben egy halandzsa nyelven íródott szövegben kellett felismerni különböző szófajokat és nyelvtani formulákat, míg a másikban mondatrészek kapcsolatát kellett megfejteni. Ezek nem a könnyebb feladatok közül valók voltak, bár azt is többen megjegyezték a kommentek között, hogy ilyen feladatokkal találkoznak a diákok az általános iskola éveiben, és a felvételire felkészülés során is.