Közzétette - Kategória - Egyéb

Kiadta a vészjelzést a NASA, 1,8 kilométeres aszteroida száguld a Föld felé


Az objektum átmérője körülbelül 1,8 kilométer. Mérete és viszonylagos közelsége miatt potenciálisan veszélyesnek számít!

Hétköznapi szemmel nagynak tűnik a távolság a Föld és az aszteroida között, de csillagászati szemmel nem is olyan távoli Fotó:Pixabay/Illusztráció

A NASA szerint egy óriási, az Empire State Buildingnél négyszer nagyobb aszteroida közelít felénk. Szerencsére az objektum bolygónk mellett halad majd el május 27-én. A 7335 (1989 JA) jelű kisbolygó csillagászati szempontból közel, nagyjából 4 millió kilométerre közelíti meg a Földet.Mivel potenciálisan veszélyesnek számít, ha valamilyen okból kifolyólag az égitest pályája megváltozna, akkor komoly pusztítást tudna okozni. A NASA szerint ez a legnagyobb aszteroida, amely idén meg fogja közelíteni a bolygót.
Az égitest 2055. június 23-án is visszatér, bár akkor jóval távolabb marad. Ez az aszteroida egyike annak a több mint 29 ezer földközeli objektumnak, amelyet a NASA évről évre követ. Egyelőre nem észleltek olyan égitestet, amely tényleges fenyegetést jelentene.