Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Két autópályát hosszabbítanak meg a határig 2021-re


Jövő év végéig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi, Miskolctól a szlovák határig vezető szakasza, és már idén nyáron átadják a Románia határa felé vezető szakaszt – közölte Mosóczi László államtitkár a lengyelországi Krasiczynben, a Kárpátok Európája című nemzetközi konferencián.A Balti-tengert az Égei- és a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó, a Via Carpatia magyarországi szakaszának kétharmada már használatban van – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Idén nyáron átadják a román országhatárig vezető harminc kilométeres szakaszt, jövő év végéig pedig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi része, az M-30-as autópályának a Miskolctól a szlovák határig vezető hatvan kilométeres szakasza. Megerősítette: ezáltal 2021 végére a Via Carpatia teljes, mintegy 340 kilométeres, Miskolcot és Debrecent is érintő magyarországi szakasza használható lesz – idézi az MTI.

A kelet-közép-európai országok gazdasági érdekeit összehangoló Három Tenger Kezdeményezés térségének infrastrukturális beruházásairól szóló, több térségbeli tárcavezető részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen szintén részt vevő Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter bejelentette: a Via Carpatia a dél-lengyelországi Rzeszów és a kelet-lengyelországi Lublin között épülő szakaszának köszönhetően 2022-ben egészen Varsóig lehet majd gyorsforgalmi utakon eljutni délkeleti irányból.

Egy másik szombati pódiumbeszélgetésen a közlekedési folyosó témáját érintette Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke is. Elmondta: az M30-as autópálya új szakaszának átadása 2021 végén fontos jele lesz a régió fejlődésének, annak, hogy „a jövő az együttműködéstől függ”.

/www.napi.hu/