* Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.
* A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg.
* A tűz átugrására – a múlt század végi szegedi leírás szerint – tréfásan így biztatták a résztvevőket: „Ne félj, pajtás, ugord át, nem süti meg a pofád!” A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek, amelyek gyakran igen hosszúak voltak. innen a mondás, hogy „Hosszú, mint a szentiváni ének” Hosszú lehetett attól is, hogy a falu összes fiataljait összeénekelték.
* A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Gímesen virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Másutt a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát „mellfájás” ellen.