Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Vezér cikkek

Kerékpáros pihenőpont kerül megvalósítására Lónyán


Már keresik a kivitelezőt a lónyai kerékpáros pihenőpont megvalósítására, derül ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren január 7-én megjelent dokumentumokból.

A beruházó a Középkori Templomok Útja Egyesület, amelyik a Kossuth Lajos utca 91. szám alatt alakíttatna ki egy 10 személyes turistaszállást (két négyágyas és egy kétágyas szoba által).
A jelenleg ott álló épület átépítése egyebek mellett egy közösségi terem létrehozását is jelenti. A hátsó részen elbontott romok helyén 16 kerékpár elhelyezését biztosító fedett tároló épül, továbbá négy parkolóhely. A nyertes kivitezőnek 60 napja lesz a munka elvégzésére, az ajánlatat január 13-ig kell benyújtani.

A kerékpáros pihenőpont „A középkori templomok útja” elnevezésű tematikus útvonal egyik kiszolgáló egysége lesz. A projekt a valaha egy történeti régiót alkotó, Északkelet- Magyarország, Kárpátalja és a Partium északi részének középkori egyházi örökségén vezet majd végig. Az útvonal területileg a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a romániai Szatmár és az ukrajnai Kárpátalja megyén halad keresztül, számos templom mellett.

/szabolcsihir.hu/