Hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, erőszakos felderítést és nagy mobilitást igénylő, különleges műveleteket végrehajtó huszáregység a Magyar Honvédségben, mondta a honvédelmi miniszter.

FOTÓ: MTI/BALÁZS ATTILA
„A huszár több, mint egy lovas katona, a huszár mi vagyunk, a nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege” – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Nyíregyházán, a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján, az Országzászló téri lovas szobornál tartott ünnepségen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztette az egybegyűlteket, a magyar nemzet egy egész csapatnemet adott a világnak, hagyományait pedig szinte az egész világon ápolják, a szocializmus és a kommunizmus pusztítása miatt viszont éppen a magyarok számoltak le azzal és felejtették el a huszárság intézményét.
A magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek nemcsak katonai erények, hanem ma a nemzetek közötti versenyképesség alapját jelentik.
– fogalmazott a tárcavezető, majd kifejtette, hogy a magyar huszár honfoglaló lovas ősök modernkori utóda és emlékük őre, aki mindennél előbbre tartotta bajtársát és barátját, a lovat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezután arról beszélt, hogy egy hivatásos, profi haderő sem engedheti már meg magának, hogy az erőszakos felderítést és nagy mobilitást igénylő, különleges műveleteket végrehajtó alakulat ne jelenjen meg a soraiban.
„Az lehetetlen, hogy a huszárhagyományt csak az angol páncélosok vagy a francia ejtőernyősök őrizzék, jól teszik és köszönjük nekik, de nekünk is kell;
hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység a Magyar Honvédségben.
(MTI)