Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Jön az iskolakezdés, rászoruló iskolásoknak gyűjtenek országszerte: hátrányos településen élő családokat támogathat akár Ön is!


Nyakunkon a szeptember és az iskolakezdés, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország pedig idén is az Adni Öröm! tanszergyűjtő akcióval segíti a leginkább rászoruló családokat. A szeptemberi iskolakezdés soha sem volt olcsó, a legtöbb szülő pénztárcáját erősen megterheli, és sajnos továbbra is vannak olyanok, akik számára a tanszervásárlás komoly anyagi teher. A nehéz sorsú gyerekek támogatásával nem kell karácsonyig várni, most is részt lehet venni az adománygyűjtésben, és az INTERSPAR áruházakban megvett tanszerekkel vagy adománykártyákon keresztül lehet segíteni a nélkülözésben élőket. Mert adni mindig öröm, mások segítésével pedig nem érdemes megvárni a decembert, jót tenni az év bármely hónapjában lehet.

Aki személyesen szeretne a rászoruló gyerekeknek vásárolni, az 2024. augusztus 21-24. között teheti ezt meg, amikor is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei kitelepülnek az INTERSPAR hipermarketekbe, hogy tanszereket gyűjtsenek. A vásárlók a termékeket megvehetik az INTERSPAR-okban, és a kasszazóna után átadhatják azokat az önkénteseknek. Az adománygyűjtés részletei a www.adniorom.hu weboldalon érhetőek el.

Az INTERSPAR hipermarketekben és a SPAR online shopban pedig szeptember 1-ig 500, 1500, 3000, 5000 és 10 000 forintos címletű adománykártyák vásárolhatók. Az összegyűlt adományt tanszerekre, ceruzákra, füzetcsomagokra, írószerekkel teli tolltartókra, valamint iskolatáskákra váltja a Szeretetszolgálat, és a tanévkezdés előtt eljuttatja az iskolás gyermekeket nevelő rászoruló családokhoz.

Az Adni Öröm! tanszergyűjtésnek köszönhetően a korábbi években 1500-1600 gyerek kapott tanszerekkel, taneszközökkel teljesen felszerelt iskolatáskát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös akciója pedig ezen felül még számos gyermek meglévő felszerelését tudta kiegészíteni.

Sok helyen szükség is van a segítségre, ugyanis alsó osztályos gyerekek esetében, amikor több és változatosabb tanszerekre van szükség, a beiskoláztatás átlagosan akár 20-30 ezer forintba is kerülhet. Nagyobb gyerekek esetében, ahol már kevesebb eszközre van szükség, átlagosan 10 ezer forintba kerül a beiskolázás.

A többgyerekes családoknál minden tanszer és iskolaszer megtalálja a helyét. Azért szuper lehetőség a SPAR Magyarországgal közös tanszergyűjtés, mert így a legszegényebb családok gyermekei új tanszereket kaphatnak. A többgyerekes családoknál gyakori, hogy a fiatalabbak már az idősebb testvérek, használt, megkopott eszközeit öröklik meg, így van olyan gyerek, akinek még soha nem volt saját, új, tanszere, ami csak az övé. Egy új tolltartó vagy ceruzakészlet is nagy örömet okoz, a máltai munkatársai különösen odafigyelnek arra, hogy ismerjék a gyerekek szükségleteit, hogy ha lehetőség van rá, akkor ne csak új, de olyan tanszereket kaphassanak a gyerekek, amilyenre vágynak.

Az összegyűjtött adományokat a szeretetszolgálat helyi raktáraiba, irodáiba viszik, ahol az önkéntesek összekészítik az iskolatáskákat, illetve a tanszercsomagokat. A helyi munkatársak ismerik a környékükön élőket és nekik megfelelően állítják ezeket össze. Ezeket még a tanév kezdete előtt eljuttatják családokhoz. Szeptember közepe után pedig a Máltai Iskolákba, tanodákba viszik el a taneszközöket, hogy év közben pótolni tudják az elhasználódott iskolaszereket.

Az adományok egy részét a szeretetszolgálat a tanév idejére tartalékolja, hogy azok a családok, akik évközben tanszer adományt kérnek, segítséget kaphassanak. Évközben az adományozz.hu oldalon keresztül támogathatják a rászoruló családokat vagy személyesen az országszerte működő máltai önkéntes csoportok szolgálatát támogatva adományokkal vagy önkéntes munkával.

Most már nincs is más dolgod, mint az adománynak szánt tanszereket helyben megvásárolni bármely INTERSPAR áruházban augusztus 21-24. között, majd átadni a szeretetszolgálat önkénteseinek. Az adománygyűjtés részletei a www.adniorom.hu oldalon érhetőek el.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük