Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Jön a szigorítás, indul a kórházi kommandózás: a betegeket, orvosokat és ápolókat is ellenőrizni fogják


Legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A Válasz Online értesülése szerint a revízió a betegekre is kiterjed, úgyhogy óvatosnak kell lenni a hétvégi hazaengedéssel.

Takács Péter egészségügyért felelős belügyi államtitkár korábban több konferencián is arról beszélt: tudomásuk van róla, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak. Már tavaly bejelentették, hogy ennek kiszűrésére elektronikus munkaidő-nyilvántartást vezetnek be a kórházakban és a szakrendelőkben. Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára egy éve azt mondta a Magyar Kórházszövetség konferenciáján, hogy év végéig minden állami intézményben bevezetik a blokkolóórákat. Hasonló elektronikus munkaidő-nyilvántartás számos munkahelyen létezik.

A napokban valamennyi állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amelyben bejelentik, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a beteg jelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”. A tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba és arról másolatot is készíthetnek.

Válasz Online 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük