Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Jön a háború miatti veszélyhelyzet Magyarországon: alaptörvényt módosítana a kormány


A járvány miatti veszélyhelyzet május 31-én megszűnik, a háború miatt azonban ki kell terjeszteni a veszélyhelyzetek körét Gulyás Gergely szerint.

Fotó: Facebook képünk illusztráció

A járvány miatti veszélyhelyzet május 31-én megszűnik – jelentette be a választás utáni első kormányinfón Gulyás Gergely.

Hozzátette: a tegnapi kormányülésen tájékoztatást kaptak a járványhelyzetről, amely szerint a vírus intenzitása csökken, és lényegesen alacsonyabb a megfertőződési ráta, de a vírus továbbra sem tűnt el.

A miniszter egyúttal azt is bejelentette: alaptörvény-módosítást kezdeményeznek, kiterjesztenék a veszélyhelyzet lehetőségét a háborús helyzetre és a humanitárius katasztrófára az orosz-ukrán háború miatt. A kormány bízik benne, hogy ennek az alkalmazására nem lesz szükség – tette hozzá.

Gulyás szerint a jelenleg rendelkezésükre álló adatok alapján reális, hogy hónapokig, akár évekig is eltarthat a háború, és az eddigieknél is intenzívebb harcok jöhetnek. „A háború vége nem várható” – mondta.

Elmondta: már több mint 600 ezren érkeztek Magyarországra ukrajnai menekültek, akiknek azonban a 80 százaléka már el is hagyta az országot. A menekültek ellátása, beiskolázása, munkába állítása az elsődleges cél.