
Nyitókép: MTI/Beliczay László
Czomba Sándor elmondta: a munkaerőpiacon az 50 év feletti, valamint a 30 év alatti korosztályoknál vannak még tartalékok, a hétfőn elindult program célja a foglalkoztatottság növelése.
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA PLUSZ PROGRAM AZOKAT A 30 ÉV ALATTI FIATALOKAT SEGÍTI MUNKATAPASZTALATOT SZEREZNI, AKIK MÁR NEM TANULNAK, ÉS MÉG NEM DOLGOZNAK.
A program első, legfontosabb eleme a bértámogatás: a kormány négy vagy hat hónapig a bruttó bér 50 százalékát átvállalja a munkáltatóktól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél távolabb van, a regisztrált álláskereső fiatal maximum egy évig 186 ezer forint albérleti támogatást kaphat – mondta.
Hozzátette, utazási költségtámogatás is igényelhető, amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométeren belül van. Ennek összege 10 kilométerenként 10–12 ezer forint lehet havonta.
Szakmaváltás, átképzés
A program negyedik pillére lehetőséget biztosít szakmaváltásra, átképzésre. Ebben az időszakban a mindenkori minimálbér 150 százalékáig adható pénzügyi támogatás a felnőttképzésben résztvevőknek – emelte ki.
Czomba Sándor elmondta, a kormányzati programok, valamint az ország keleti és déli régióiban nagy számban induló beruházások segíthetnek a fiatalok elhelyezkedésében, a foglalkoztatottság növelésében.