Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Jöhet a fatüzelés az iskolákban? A Belügyminisztérium utasítására, fel kell mérniük az iskoláknak, hogyan tudnának átállni


A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint hamarosan visszatérhetünk a kincskereső kisködmön világába, amikor a gyerekek maguk hordták az iskolába a fát.

A Belügyminisztérium utasítja az oktatási intézményeket, hogy haladéktalanul mérjék fel gázról a fatüzelésre történő átállás mihamarabbi lehetőségét kályhák beszerzésével – áll egy levélben, amit a tankerületetek kaptak meg. A Klubrádiónak többen megerősítették a levél valóságtartalmát.

A rádiónak Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke is elmondta, hogy tudott a levélről, de annyira elképedtek az ötleten, hogy először nem akartak vele foglalkozni. Később aztán a tankerületi forrásaik megerősítették, hogy valódi dokumentumról van szó, amelyet a PSZ tudomása szerint minden tankerületbe eljuttattak.

Totyik értelmetlennek és költségesnek nevezte az átállást, mert a tűzifa ugyanolyan drága lesz, mint a gáz és úgy fogalmazott:

visszatérünk a kincskereső kisködmön világába, ahol majd a gyerekek hordanak fát az iskolába.

Totyikban felmerült az is, hogy azért nem adta még ki a Belügyminisztérium a tanév rendjét, mert esetleg szénszünetet terveznek a téli időszakra.

Holoda Attila energetikai szakértő a Klubrádiónak elmondta: a fatüzelésre való átállás nemcsak visszalépést jelent, de olyan költségekkel jár, amelyekre nincs forrása a tankerületeknek és a tűzifa már most hiánycikknek számít.