Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Jobb minőségben telt az idei karácsony: akciózott a fogyasztóvédelem, kevesebb volt a szabálytalanság

Több mint száz karácsonyi vásárban végeztek próbavásárlást, mindössze huszonegy árusnál találtak hiányosságot decemberi ellenőrzéssorozatukban a fogyasztóvédelmi szakemberek. A hagyományos és online üzletek nagyobb hibaszázalékkal dolgoztak az ünnepi időszakban, a kereskedők összesen több mint 2,5 millió forint bírság kiszabására szolgáltattak okot. A fényfüzérek kifogásolási aránya háromnegyedes maradt, a világító műfenyők ezzel szemben jellemzően biztonságosak – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

A fogyasztóvédelmi hatóság november végétől az év utolsó napjáig fokozottan ellenőrizte az állandó és alkalmi árusítóhelyeket, az advent és szilveszter keresett termékeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt és koordinált hagyományos akció ezúttal is a magyar családok nyugodt készülődését, békés ünnepre hangolódását szolgálta.

FŐSZABÁLY SZERINT KÖZTERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉS KERETÉBEN VISZONYLAG SZŰKRE SZABOTT TERMÉKKÖR FORGALMAZHATÓ AZ ÚJSÁGTÓL A LÉGGÖMBÖN ÁT A FAGYLALTIG, VATTACUKORIG.

E sorba tartozik néhány téli lélekmelegítő, a sült gesztenye vagy kolbász, hurka is. Húsvétkor, karácsonykor, szilveszterkor és a megelőző húsz napban az ünneppel összefüggő termékek, dísztárgyak, nemesfémből készült ékszerek is árusíthatók utcán. A fogyasztóvédelem a részben a társhatóságokkal közös ellenőrzéseken kevésszer szembesült hiányosságokkal a karácsonyi vásárokban. A kormányhivatalok munkatársai országszerte 109 helyszínen fordultak meg.

HUSZONEGY PRÓBAVÁSÁRLÁSNÁL TAPASZTALTÁK, HOGY AZ ELADÁSI VAGY EGYSÉGÁRAT NEM TÜNTETTE FEL, A MÉRLEG HITELESSÉGÉT NEM TUDTA IGAZOLNI A KERESKEDŐ.

A szakemberek a fokozott ellenőrzés részeként a karácsonyi kitelepülések mellett több mint 650 állandó üzletet is felkerestek. Mintegy 200 kereskedelmi egységben tártak fel kisebb-nagyobb jogsértéseket, főként az egységár feltüntetésével kapcsolatosakat.

A tapasztalatok szerint még mindig a napi cikkeket értékesítő boltok (pl. pékségek, hús-hentesáru vagy zöldség-gyümölcs üzletek, piacok) mulasztanak gyakrabban. Gyengébb teljesítményükbe a gyorsabban cserélődő árukészlet is belejátszhat. Pozitív fejlemény, hogy az akciós árak jelölésének 2020-ban még 10 százalékos kifogásolási aránya tavaly megfeleződött. Az idén nyárra hatályba lépő szabálymódosítástól e területen további előrelépés várható.

A karácsonyi fényfüzérek és más díszvilágítási eszközök laboratóriumi vizsgálattal megtámogatott szemléjét is december végével zárta le a hatóság.

ÖSSZESEN NEGYVENFÉLE ÉGŐSOR, HÓPEHELY, CSILLAG VAGY RÉNSZARVAS FORMÁJÚ FÉNYFORRÁS KÖZÜL HARMINCEGY TÍPUS HASZNÁLATA BIZONYULT KOCKÁZATOSNAK.

Huszonöt produktum egyszerre áramütés- és tűzveszélyes, a biztonsági követelményeknek meg nem felelő árucikkeket kivonják a forgalomból. 35 ezer fényfüzért már a vámhatáron feltartóztattak. A félidős összegzéshez képest újdonság, hogy a laborban tizenöt világító műfenyőt is próbára tettek, egyetlen egy nem vette az akadályt. A termékellenőrzés részletes eredményei a Fogyasztóvédelmi portálról letölthető táblázatban böngészhetők. A kerülendő bóvli leginkább arról ismerhető fel, hogy nem szerepel rajta a gyártó és importáló neve vagy védjegye, azonosító jele, nincs típus- vagy modellszáma, hiányzik vagy nem megfelelő formájú a CE jelölés.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egész évben állandó jelenléttel, rendszeres vizsgálatokkal védi a magyar vásárlókat. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, veszélyes termékek kiszűrése érdekében a fogyasztóvédelem 2022-ben is gondoskodik a már megszokott szezonális ellenőrzésekről.”

Don`t copy text!
%d bloggers like this: