Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Vezér cikkek

Jó kis hely program Márokpapin

A Wesley János Többcélú Intézmény által nyert EFOP-1.4.3-16-2016-00004 azonosítójú, Komplex Gyerekprogramok Márokpapin megnevezésű, 43 898 400 Ft támogatási összegű pályázat 2018. májusában indult. Az első félév főképp a pályázat megismertetéséről, a szakmai munkatársak bevonásáról és a helyszín kialakításáról szólt. Kezdetben ideiglenes helyszínen, ma pedig már egy teljesen felújított épületrészben várjuk a programokon részt vevőket.

A település életében több ponton is igyekszünk a pályázat megvalósítása során részt venni. Egyrészt közösségi térként és közösségszervező erőként működünk. Település szintű programokat (pl. adventi kézműves foglalkozás, kirándulások, farsang, Mikulás) szervezünk. Illetve főképp a kisgyermekes, valamint a nehéz helyzetben lévő családoknak nyújtunk szolgáltatásokat (pl. védőnő, pszichológus, családsegítő, étkezés, mosás, tisztálkodás lehetősége).

Munkatársaink minden nap tartanak ügyeletet, és a karantén időszaka alatt is tartották a kapcsolatot a családokkal. A közösségi teret főképp a gyerekek használják ki (filmklub, sportolás, játszóház, játszótér, informatika szakkör lehetősége). A kisgyermekes szülők a baba-mama klub szolgáltatásait veszik főképp igénybe, de a legnagyobb részvétel a kirándulásokon jelentkezik. Több helyszínen jártunk már az elmúlt években, a közeli településekre gyalog vagy kerékpárral túrázunk, míg a távolabbi helyszínekre nagy buszt bérlünk. Eddig jártunk már Vámosatyán, Lónyán, Tákoson, Tarpán, Szatmárcsekén, Nyíregyházán, Beregdarócon, Tivadaron, Vásárosnamény-Gergelyiugornyán, Túristvándiban, Debrecenben, Máriapócson, a Hortobágyon és Nyírbátorban. A közeljövőben pedig mindenképp szeretnénk megvalósítani még kirándulásokat, így reményeink szerint eljutunk Egerbe, Szegedre, Budapestre, Kisvárdára és Barabásra, valamint Hetefejércsére.

Fontosnak érezzük a lakosság tájékoztatását és prevenciós munkában való részvételt is. Drogprevenciós foglalkozásokat is szervezünk, mentálhigiénés foglalkozásokat is, illetve pályaorientációs foglalkozásunk is van. A rendszeres testmozgás nem csak a kirándulások alkalmával kerül elő, hanem hetente sportkör és tánckör is működik. Háromhavonta sportrendezvényt is tartunk. Illetve internetelérési pontként is működünk.

A pályázat egy ismertető nyílt nappal indult 2018. október 4-én, illetve meghatározott időközönként információs napot tartunk, valamint a lezárása is egy nagyobb, település szintű rendezvény lesz. Az érdeklődés a település részéről is egyre nagyobb a szervezett programjaink iránt.

Benes Beáta