Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Itt a kormány bejelentése: nagy béremelést és tízszázalékos leépítés jön a közszférában


A kormány a közszférában dolgozó orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák béremelése után lehetőséget teremt arra, hogy központi és területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott kormánytisztviselők és szakmai vezetők bére is emelkedjen – írta még hétfő esti közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Hozzátették, hogy a közszolgálati szakszervezetek kezdeményezésre indított többhetes szakmai egyeztetéseket követően módosul a kormánytisztviselői bértábla, és az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

A béremelésnek azonban ára van, és – a háborús helyzetre, a szankciókra és a rendkívüli kormányzati kiadásokra hivatkozva – a közleményből kiderült: a kormány úgy biztosítja a minisztériumi kormánytisztviselői béremelés fedezetét, hogy elrendeli a minisztériumi álláshelyek 10 százalékának elvonását, és az ezáltal felszabaduló bértömeg fordítható béremelésre. – Ez a gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy leginkább a betöltetlen, üres minisztériumi álláshelyek bérfedezetét fordíthatják béremelésre, tömeges elbocsátás nem várható – állítja a KTK az érintettek megnyugtatására.

Azonban mellékesen megjegyezték: a béremelés sem a minisztériumokban, sem a kormányhivatalokban nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére. A minisztériumi és a kormányhivatali tisztviselőkre vonatkozó bértábla részben eltér, a rendelet a tisztviselő besorolási fokozatától függően az illetmény alsó és felső határát állapítja meg, a pontos összeget a munkáltató határozhatja meg.A közlemény sikerként közli, hogy például a pedagógusoknak tíz százalékkal emelkedett a bére januártól, mintegy előlegként, ám többet csak akkor kaphatnak, ha Magyarország megkapja az uniós forrásokat. Egyebek mellett sikertörténetként olvasható az is, hogy majd az ápolók júliustól számíthatnak további 18 százalékos béremelésre.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük