Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Ismét országos elismerésben részesült a vásárosnaményi virágkötő


I. Menyasszonyi csokor verseny (1)

Vásárosnamény – Budepesten rendezték meg 2017. legnagyobb évadnyitó Esküvői Kiállítását. A kétnapos rendezvényt már 13 éve rendezik meg – ezúttal 2017. január 28-29 között. Az esemény a maga nemében páratlannak mondható, hiszen a hazai esküvői szakma itt képviselteti magát a legmagasabb kiállítói létszámmal óriási alapterületen, s ennek következtében – érthető módon -, hatalmas érdeklődéssel kísérve. A kiállítás Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező és a legtöbb látogatót vonzó kiállítása. A kiállításon a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete idén először nagyszabású menyasszonyi csokor kiállítást és versenyt is rendezett, ,,I. Menyasszonyi csokor verseny,, elnevezéssel. A versenyre 32 virágkötő jött el az ország, szinte minden vidékéről, így a számtalan országos díjat bezsebelő Nagy Gábor is, a vásárosnaményi Flamingó Virágüzlet virágkötője. A verseny során hagyományos és modern csokrok közül válogathatott a zsűri. A verseny a Papp László Sportarénában került megrendezésre, ahol a feladat egy tetszőleges technikával elkészített menyasszonyi csokor volt. Az ifjú beregi tehetség menyasszonyi csokrával a szakmai zsűri döntése alapján a második helyet szerezte meg.

Gábornak ezúton is gratulálunk!

[slideshow_deploy id=’119236′]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük