Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Ingyenes vonatbérletet kaphatnak a magyarok: egész Európában érvényes


A magyar fiatalok is jogosultak az ingyenes, uniós vonatbérletre, amellyel akár egy hónapon keresztül beutazhatják Európát.

Április 2. és április 16. között pályázhatnak a 18 éves fiatalok arra az ingyenes vonatbérletre, amivel átutazhatják akár egy hónapon keresztül Európát – írja az Economx.

A DiscoverEU-program keretében tavasszal 35 762 európai kaphat ingyenes InterRail-bérletet, ebből 787 bérlet jár a magyaroknak.

A két hétig nyitott pályázaton azok a diákok vehetnek részt, akik az Európai Unió valamelyik tagállamában, vagy az Erasmus+ programhoz társult harmadik országok egyikében élnek.

Ezek a feltételei az ingyenes európai vonatbérletnek

Az ingyenes vonatozás alapvető feltétele az is, hogy a jelentkező születési dátuma 2006. július 1. és 2007. június 30. között legyen (a két dátum is beleszámít). A jelentkezést követően kvízjátékon kell részt venni, kivéve azokat, akik csoport tagjaként pályáznak, de utóbbi esetben is mindenkinek meg kell felelnie a kritériumoknak.

A kiválasztott fiatalok utazási igazolványt kapnak, amellyel legalább 1 és legfeljebb 30 napig utazhatnak 2025. július 1. és 2026. szeptember 30. között Európában. Ez elsősorban vonatozást jelent, de a szigeteken vagy távoli területeken élőkre egyedi szabályok vonatkoznak, és más közlekedési eszközt is igénybe vehetnek.

A diákoknak az Európai Ifjúsági Portál online felületén kell regisztrálniuk.

Az ingyenes európai vonatjegy előző pályázati fordulójában több mint 135 ezren jelentkeztek, ebből Magyarországról 2955-en.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük