Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Indul a roham a 40 ezer forint ingyenpénzért


Indul a roham a 40 ezer forint ingyenpénzért

Megkötötték az első szerződéseket a kisgyermekek bölcsődei elhelyezését megkönnyítő támogatásra, és már az ezret is meghaladja a regisztrált érdeklődők száma – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1-en.

A várakozások szerint a legtöbben a kisebb településekről és Közép-Magyarországról jelentkeznek a programra, hiszen az előbbiekről a bölcsődei ellátás sokszor hiányzik, Budapesten és környékén pedig a szükségesnél kevesebb a férőhely. A kormány augusztus elején jelentette be, hogy havonta akár 40 ezer forint támogatást kaphatnak a munkába visszatérő szülők, ha a 20 hetesnél idősebb gyermeküket napközben családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A juttatásban azok részesülhetnek, akiknek a lakóhelyén nincs bölcsődei ellátás, vagy nincs elég férőhely. Egy szülő több gyermek után is pályázhat. A támogatást a bölcsődei díjhoz nyújtott hozzájárulásként biztosítja a kormány 2022-ig, amikorra 70 ezer új bölcsődei férőhely jön létre. A támogatási kérelmet augusztus 9. óta nyújthatják be a szülők elektronikus úton a Magyar Államkincstárhoz.