Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák

Indul a parlagfűkommandó – Sokkal nagyobb szigor jön, mint ami eddig volt


Jelentőfelület a Nébihnél, 5 napos ügykezelés, egész éves irtási kötelezettség, 10 000-5 000 000 forintos bírság. Vannak persze súlyosító és enyhítő körülmények is.

Az éghajlatváltozás az egyik oka annak, hogy szigorodtak a parlagfű elleni védekezés szabályai.

Jordán László a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója az InfoRádióban elmondta, mostantól nem csupán június 30. után lehet ellenőrzés parlagfű miatt, hanem bármikor az év folyamán.

„Mindenkinek arra kell figyelnie, hogy a kezelésében lévő földterületeken a parlagfű virágzását akadályozza meg, legyen az az évnek bármely szakában, napján” – hangsúlyozta.

A parlagfű több okból is korábban virágzik, mint korábban, részben az éghajlatváltozás miatt, részben amiatt, hogy terjedőben van egy új alfaj.

Változás az is, hogy a panasztörvény alapján kell eljárni a bejelentésekkel kapcsolatban, vagyis 5 nappal a bejelentés után máris el kell bírálni a helyzeteket, a jogszabály betartatásáért a települési önkormányzatok jegyzője felel, ő végzi a helyszíni szemlét, deríti fel a parlagfüves területeket és rendeli el a kényszerkaszálást. A növényvédelmi bírságot viszont belterületen is a kormányhivatal szabja ki. Külterületen földhivatal végzi a felderítést – elsősorban földi bejárással -, de idén is lesz légi felderítés helikopterről és videózó kisrepülőről, mind a 19 megyében.

A növényvédelmi bírás összege 10 ezer forinttól 5 millióig terjed.

  • Súlyosító körülmény: iskola, óvoda, nagy forgalmú turisztikai látványosság közelsége.
  • Enyhítő körülmény: ha a földterület kezelője próbált küzdeni a parlagfű ellen, de rajta kívül álló okok miatt ez nem sikerült a megfelelő mértékben.

A jogszabály tehát nem védekezést ír elő, hanem „mentesen tartást”.

A Nébih webes felületén lehet parlagfüves bejelentéseket tenni.