Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Így emlékezett meg március 15-ről egy vásárosnaményi fiatal


Így emlékezett meg március 15-ről egy vásárosnaményi fiatal - Bíró Barbara Vásárosnamény (7)

Vásárosnamény – Az ország számos területén megemlékeztek a mai napon az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Így történt ez a Bereg szívében, Vásárosnaményban is, ahol a helyi Jobbik Ifjúsági Tagozatának oszlopos tagja, Bíró Barbara emlékezett meg a forradalmi eseményekről, a város főterén, a Szent István szobor lábánál. Megemlékezését, mint hangsúlyozta Beregben született emberként és természetesen hazafiként kiemelkedően fontosnak tartja. Az akkori események mellett személyes véleményét is taglalta a történelmi események kapcsán, ahol megtudhattuk, hogy az akkori események számára az egyik, ha nem a legjelentősebb események egyike a magyar történelemben, hiszen ez a momentum olyan jelentős összefogást hordoz magában, mely a saját illetve a magyar szívekben szimbolikus jelentéstartalommal, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését nyújtja számára. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy nem csak a szabadságharcot vagy a küzdelmet jelképezi ezen dátum, hiszen ennek a korszaknak köszönhetjük a Himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Szónoklata során kihangsúlyozta, hogy büszkének kell lennünk erre a napra, hiszen ennek a napnak az emléke nagyon fontos tanulságokkal töltheti fel ünneplésünket. Ezek a tanulságok pedig az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket megmozgató erejének és egymásnak a megbecsülése. Követendőnek és példaértékűnek nevezte azon összefogást, mely az akkori embereket jellemezte, mint Kossuth és Széchenyi, akik bár eltérő személyiségűek voltak más úton, más módszerekkel akarták megoldani országunk sorsát, de csak közösen értékelhető munkásságuk és összefogásuk által bontakozhatott ki ilyen formában ezen forradalom. Végezetül kifejtette, hogy az akkori hősök egyik legnagyobb erénye talán, hogy bár forradalmárok voltak, mégis megmaradtak embernek, Magyarnak, mert magyarnak születni önmagában mégsem végzet, sem dicsőség, hanem feladat! Mondatait méltó, tiszteletteljes és kellemes ünneplés kívánatával zárta.

[slideshow_deploy id=’121418′]

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1297428127012910/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük