Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Beregi sziréna, Beregsurány, Határrendészeti hírek, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái, Vezér cikkek

Így csapott le Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ a beregsurányi pénzügyőrökre


Így csapott le Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ a beregsurányi pénzügyőrökre

Beregsurány – Az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 16 pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, míg egy polgári személyt hivatali vesztegetés bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség – szinte napra pontosan két évvel a hasonló akció után – 2019. február 26-án összehangolt nyomozati cselekményeket hajtott végre. Az akcióban a Budapesti, Kaposvári és Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségek állományába tartozó ügyészek is részt vettek, de a végrehajtásában közreműködött a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ is.

Az együttműködő szervek az elkövetők elfogása, valamint további bizonyítékok beszerzése céljából motozást, továbbá a közúti határátkelőhely érintett részein és az egyes terheltek lakó- és tartózkodási helyén kutatást hajtottak végre, majd az elkövetőket az ügyészek gyanúsítottként hallgatták ki.
A megalapozott gyanú szerint a Beregsurány Közúti Határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök a Magyarország területéről Ukrajnába kilépő és általános forgalmi adót visszaigénylő személyektől a hivatalos eljárásuk során rendszeresen jogtalan előnyt, jellemzően készpénzt fogadtak el. A pénzügyőrök a korrupciós tevékenységet egymás cselekményeiről tudva, az adott szolgálatban dolgozó osztályvezetők segítségével rendszeresen és szervezett módon, 2018 novemberétől végezték.

A vesztegetést elfogadó pénzügyőrökkel az ügyészség 151 rendbeli bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte, a terhükre rótt legsúlyosabb bűncselekmény – a bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette – büntetési tételének felső határa 24 év szabadságvesztés.

Az ügyben gyanúsítottként kihallgatott 16 pénzügyőr – akik között 5 tiszti rendfokozatú –őrizetben van, az ügyészség valamennyiük letartóztatását indítványozza. A kényszerintézkedés elrendelésének tárgyában a Debreceni Járásbíróság jogosult dönteni.

Ugyeszseg.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük