Közzétette - Kategória - Bereg, Beregi Sport krónikák, Megyei és hazai sport hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Hosszas felkészülés után, újra megmérettetik magukat az ifjú vásárosnaményi tehetségek


A pandémia árnyékában ugyan, de hosszú hónapok kemény és egyben reményteljes felkészülési időszaka ér véget hamarosan,  a vásárosnaményi labdarúgó tehetségek számára. A Popovics Péter tréner által irányított Vásárosnamény SE négy utánpótlás korosztálya ugyanis, ismét megmérettetheti magát a Bozsik program keretein belül. A felkészülésről és Vásárosnamény első számú csapatának utánpótlásneveléséről, Popovics Péter, az utánpótlás szakosztály vezetőjét kérdeztük, aki elmondta:

Ebben a nehéz járványügyi-helyzetben sem állt le a sportélet, a Vásárosnaményi Sport Egyesületnél. Létszámunk hála Istennek folyamatosan gyarapszik, így már több, mint negyven igazolt labdarúgónk van. A gyerekek végig partnerek voltak a munkában. A VSE négy utánpótlás korosztályával, az U7 és U9, valamint az U11 és U13-mal heti két edzést és edzőmérkőzések sokaságával készültünk a várva várt folytatásra, melyet ezúton köszönök meg a Vásárosnamény DSE-nek. .Ami most már hivatalossá vált, hogy májusban újra indulnak a Bozsik tornák. Továbbá szeretnék köszönetet mondani az egyesület vezetőségének és a szülőknek, hogy végig segítették a munkánkat.