Közzétette - Kategória - Egyéb

Hipermodern katonai terepjárműveket fejlesztenek Magyarországon


A budapesti GAMMA Zrt. és a győri Széchenyi István Egyetem konzorciuma megkezdte a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására benyújtott, „Modulrendszerű, önvezérlésre alkalmas, távvezérelhető, könnyű páncélvédettségű félplatós terepjáró, katonai és katasztrófavédelmi célú terepjáró, bázisjármű és kapcsolódó cserefelépítmények fejlesztése” című pályázatának megvalósítását – jelentette be a Széchenyi István Egyetem a portálján.

Ahogy az oktatási intézet írja,

A GAMMA ZRT. TÖBB MINT EGY ÉVTIZEDE FOGLALKOZIK KÖNNYŰ PÁNCÉLVÉDETTSÉGGEL RENDELKEZŐ JÁRMŰVEK FEJLESZTÉSÉVEL, GYÁRTÁSÁVAL, AMELYNEK KERETÉBEN EDDIG A KÖNNYŰ PÁNCÉLVÉDETTSÉGŰ KOMONDOR HARCJÁRMŰCSALÁD ÖT TÍPUSVÁLTOZATÁT ALAKÍTOTTÁK KI.

Az egyetem híradásában kifejti, hogy ezek a járművek nehéz terepen is kiválóan boldogulnak, ráadásul különböző kialakításúak lehetnek, és moduláris, cserefelépítményes elemekkel együtt széles körben alkalmazhatóak különböző feladatok végrehajtására.

Napjainkra elvárható a katonai, rendvédelmi célokra kifejlesztett járművektől, mint a Komondor, hogy távvezérléssel és önvezérléssel is működtethetőek legyenek, hiszen így speciális katonai vagy polgári műveleti környezetben – az élőerő-szükséglet csökkentése, illetve védelme érdekében – vagy egyszerű rutinfeladatok végrehajtása során is alkalmazhatók.

Az egyetem tudatja, hogy Járműipari Kutatóközpontjának egyik fő kutatási iránya az autonóm rendszerek, azon belül is az önvezető járművek és az autonóm robotok fejlesztése, így az ott végzett munkát a katonai és katasztrófavédelmi célú járművek irányításánál is lehet alkalmazni.

A 2024 VÉGÉIG MEGVALÓSULÓ INNOVÁCIÓS PROJEKT FŐ CÉLKITŰZÉSE EGY OLYAN, NEHÉZ TEREPI VISZONYOK KÖZÖTT IS ALKALMAZHATÓ, FIZIKAI BEHATÁSOKKAL SZEMBEN VÉDELMET BIZTOSÍTÓ ALAPJÁRMŰ KIFEJLESZTÉSE ÉS MEGÉPÍTÉSE, AMELY TÖBBCÉLÚ ALKALMAZÁST TESZ LEHETŐVÉ, ÉS EGYBEN BIZTOSÍTJA AZ ÖNVEZÉRLÉSHEZ SZÜKSÉGES RENDSZERINTEGRÁCIÓ ALAPVETŐ FELTÉTELEIT.

Másik fontos célkitűzésként említik a járműhöz illeszkedő, többfunkciós feladatellátást támogató nyitott és zárt cserefelépítmény-rendszer kidolgozását és megépítését, amely lehetővé teszi a felhasználói igények alapján kialakított, különleges szakmai képességekkel rendelkező felépítmények fejlesztését. A képességek bemutatása céljából  kialakítanak egy zárt felépítménybe integrált, demonstrációsrendszer-szintű CBRN-felderítő felépítményt is.

/index.hu/