Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Hiányosságokat talált a Párbeszéd pénzügyi kimutatásaiban az ÁSZ


A Párbeszéd Magyarországért Párt 2017-2018-ban a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki gazdálkodásának szabályozási környezetét, azonban gazdálkodása során nem tartotta be a jogszabályokat.

A párt a közzétett pénzügyi kimutatásait nem szabályszerűen készítette el – állapította meg a kedden publikált jelentéséről szóló közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Kiemelték: a 2013-ban létrejött Párbeszéd 2017-ben 106,7 millió, 2018-ban pedig 90 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.

A közlemény szerint a Párbeszéd Magyarországért Párt 2017-2018-ra vonatkozóan a jogszabályi előírások szerint kialakította a gazdálkodására vonatkozó számviteli kereteket és belső szabályozásait. Ugyanakkor a működéséhez juttatott forrásokat nem szabályszerűen számolta el, így a bevételei nyilvántartásához kialakított könyvvezetési rendszere nem biztosította a magánszemélyektől kapott adományok, hozzájárulások között elszámolt bevételek azonosíthatóságát, számviteli elszámolásának szabályszerűségét, ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.

A párt számviteli nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy a magánszemélyektől kapott egyéb hozzájárulások, adományok között elszámolt bevételek tényleges forrását igazolja, így a párt nem igazolta, hogy ezen hozzájárulások, adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak 0 írták.

A közlemény szerint 2017-2018-ban a teljesítések igazolása nélkül történt kifizetések miatt nem igazolt továbbá, hogy a párt a rendelkezésére álló forrásokat a feladatellátásaira fordította.

forrás: MTI