Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Hiánycikk marad a HPV-vakcina a magyar patikákban


Február végéig még biztosan nem lesz elérhető a patikákban az a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás, amelyet az MSD Pharma Hungary Kft. gyárt – írta a Világgazdaság.A gyógyszercég azt közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel, hogy a Gardasil 9 a közforgalmú gyógyszertárakban nem, de az állami ellátás keretein belül elérhető. Vagyis a 12 éves fiúk és lányok oltásához elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, így a tavasszal a tinédzserek megkaphatják a második védőoltást.

A gyógyszercég nyerte a 3,4 milliárd forintos pályázatot, amellyel a nemzeti immunizációs program keretében a fiatalok számára biztosítja a HPV elleni védőoltást. Ez a tender már lejárt, de az MSD Pharma azt közölte a Világgazdasággal, hogy a megkezdett oltási programok folytatására készülnek Magyarországon is.

A cég szerint a vakcina valószínűleg csak tavasszal lesz elérhető, de pontos dátumot nem tudott mondani.

A hiány oka, hogy világszerte megnőtt az igény a HPV-vakcinára, egyre több ország dönt úgy, hogy a nemzeti oltóprogram részévé teszi az oltást.