
Noha megkérdeztük a hatóságot, hogy mikor érkezik meg az említett sürgősségi szállítmány, eddig erre nem kaptunk választ. Több érintett család azonban a patikában azt az információt kapta, hogy leghamarabb márciusban lesz kapható az injekció. Az OGYÉI levelében azt is hangsúlyozta, hogy, bár a gyerekek számára adható készítményből valóban hiány van, a 300 mikrogrammos felnőtt Epipen esetén az ellátás folyamatos, jelenleg is 1900 darab van készleten amihez újabb 1090 darab érkezik. Ez szerintük a szezonális csúcsokat figyelembe véve is bőséges ellátást jelent.
Mint arról korábban beszámoltunk, a tragédia óta számos önkormányzat jelezte, hogy a jövőben a hozzájuk tartozó iskolákban és óvodákban gondoskodik az adott esetben életmentő jelentőségű injekcióról. Úgy tudjuk, hogy a kialakult hiány azzal függhet össze, hogy tudatosabbá váltak a szülők.