Mind sertéshúsból, mind burgonyából importra fog szorulni Magyarország az év első hónapjától kezdve – véli Raskó György agrárközgazdász.
A szakértő a Jazzy Rádió reggeli műsorában, a Business Classban beszélt erről, és azt mondta: a burgonya esetében már kifogytak a hazai készletek, a külföldről importált termékeket viszont csak sokkal drágábban lehet beszerezni.
Hasonló helyzet léphet fel a sertéshús esetében is. Az import nagykereskedelmi ár mindkét terméknél jelentős veszteséget eredményez a viszonteladóknak, akik viszont emiatt spórolni fognak a készletekkel, ez pedig hiányhoz vezethet a boltokban – mondta Raskó György a 168.hu szerint.
A hiány jelei néhány árstopos élelmiszernél már az utóbbi napokban is láthatóak voltak. Nemrég egy online térképet is elindítottak, ahol nyomon követhető, hogy egy-egy boltban vagy településen melyik termékből van hiány éppen.
A helyzetre a kormány is reagált már, és a két ünnep közt kiadtak egy új rendeletet, amelyben szabályozták, hogy mennyit kell tartani készleten az árstopos termékekből. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség hétfőn az élelmiszerárstop kivezetésére kérte a kormányt.
A sertés évek óta fogy, pedig a kereslet nő
Mindeközben a Napi.hu emlékeztetett arra, hogy a sertésállomány gyors ütemben csökkent Magyarországon az utóbbi években, holott a kereslet egyre inkább nő a minőségi hústermékek iránt. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2010 óta folyamatosan csökken a sertések száma Magyarországon, 2021-ben közel 2 millió 700 ezer sertést tartottak nyilván, ebből több mint 770 ezer kisebb gazdaságokban nevelkedett.
A portál szerint a karácsonyi időszak jellemzője volt, hogy a vásárlók
A MAGAS MINŐSÉGŰ HÚSTERMÉKET KERESTÉK, ÉS EZEKÉRT AKÁR MAGASABB ÁRAT IS HAJLANDÓAK VOLTAK FIZETNI.
A Napi.hu-nak nyilatkozó kistermelő úgy látta: az érdeklődés annak ellenére nő, hogy nála például a karaj, a kolbász, a szalámi ára 10 százalékkal magasabb ilyenkor, mint egy bevásárlóközpontban. Az a tapasztalat, hogy ennek ellenére sokan választják a helyi termékeket, mert a vásárlók jelentős része minőségi terméket szeretne vásárolni. Fontos lett az ár-érték arány, mert a vásárlók tudják, hogy a helyi termelő boltjában található termékben sokkal több hús van, mint egy áruházlánc polcán található, előrecsomagolt termékben – mondta.