Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Hiába a válság, fontos döntést hoztak: nem tartja indokoltnak a kormány az évközi nyugdíjemelést


Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a törvényben is előírt, a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása – erről tájékoztatta a Népszavát a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke.

Fotó: atv.hu

 Juhász László elmondta: a magas infláció miatt évközi kiegészítő emelést sürgető, április 17-én küldött, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek postázott, de a kormánynak címzett levelére az államháztartásért felelős államtitkár válaszolt.

Banai Péter Benő kifejtette, hogy a KSH adatai nem támasztják alá a nyugdíjasok azon kérését, hogy az ellátásokat júniusban vagy júliusban év elejéig visszamenőleg emelje a kormány legalább 3 százalékkal. Pedig a szakértő szerint indokolt lenne további 1,2, és 0,3, vagyis az idei 3 százalékkal számolva összesen 4,5 százalékos emelés is. A két plusz tétel a tavalyi és a 2020-as, inflációtól elmaradó nyugdíjemelés pótlása lenne. Idén az infláció már elvitte a januári nyugdíjemelést, sőt a 13. havi ellátást is.

Juhász László a levélben azt is kérte, hogy főleg az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt a 150 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kaphassanak egy egyszeri támogatást. Az ehhez szükséges forrást nem feltétlenül a nyugdíjrendszeren keresztül lehetne biztosítani, hanem akár a szociális ellátás keretein belül megoldani – mondta. Ám erre is elutasító válasz érkezett – írja a Népszava.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük