
A felmérés február 10-én és 11-én készült, az Ukrajna és Lengyelország közötti viszony azóta tovább mérgesedett. Lengyel gazdák az olcsó ukrán gabona behozatala miatt az összes határátkelőt lezárták, kedden egy gabonaszállító tehervonat rakományát is a földre borították. Botrányt okozott, hogy egy lengyel traktoros egy molinón Ukrajna megregulázására kérte Vlagyimir Putyint.
A mostani felmérés szerint hatalmasat esett azon ukránok aránya, akik az „egyértelműen barátságos” kategóriába sorolták Lengyelországot: míg tavaly júniusban 79 százaléknyian gondolták ezt, most már csak 33 százaléknyian vélik így.
Az elmúlt hónapokban érezhetően megromlott a korábban jó kapcsolat Ukrajna és Lengyelország között. A látványos összezördülések még a decemberben távozó, Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány idején történtek, amikor a kormány is intenzíven beleállt az egyre ukránellenesebb lengyel közhangulatba. Donald Tusk kormánya jobb viszonyra törekszik, de a lengyel gazdák már hetek óta tiltakoznak az ukrán gabona behozatala ellen.
A felmérés szerint az ukránok baráti országnak tekintik az Egyesült Államokat (81%), Nagy-Britanniát (80%), Litvániát (79%), Kanadát (78%), Franciaországot (70%) és Japánt (55%).
A felmérés látványos visszaesést mutat az Egyesült Államok megítélésében is: míg tavaly júniusban az ukránok 61 százaléka tartotta „egyértelműen barátságosnak” Amerikát, ma már csak 35 százaléknyian mondják ezt. Az USA megítélésének romlása bizonyára azzal van összefüggésben, hogy a Kongresszus továbbra sem fogadta el az Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros katonai csomagot, emiatt hetek óta nem érkezik amerikai katonai támogatás a megtámadott országnak.
Nem meglepő módon az ukránok 97 százaléka nevezte meg Oroszországot ellenséges országként, míg a legfőbb Moszkva-csatlós országot, Belaruszt a megkérdezettek 90 százaléka, az Oroszországnak fegyvereket szállító Iránt pedig 75 százaléka mondta ellenségesnek.
Kína a megkérdezettek 58 százaléka szerint ellenséges ország, míg tavaly júniusban még csak 34 százaléknyian mondták azt.
MAGYARORSZÁG MEGÍTÉLÉSE IS JELENTŐSEN ROMLOTT AZ UKRÁNOK KÖRÉBEN: MA MÁR A MEGKÉRDEZETTEK TÖBB MINT FELE, 52 SZÁZALÉKUK SZERINT ELLENSÉGES ORSZÁG MAGYARORSZÁG.
Tavaly júniusban még a válaszadók 42 százaléka tartotta ellenségesnek, 26 százaléka pedig semlegesnek Magyarországot.