A Bosch több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, amivel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő a közlemény szerint.
A társaság mesterségesintelligencia-szakértői – úgy a kutatás, mint az üzleti szektorok oldaláról – az új AI-modellek által kínált lehetőségeket kiaknázó konkrét alkalmazásokon dolgoznak. Jelenleg mintegy 60 potenciális alkalmazási esetet vizsgálnak, amelyeket kedvező eredmények esetén fel is használ majd a vállalat.
A közlemény szerint a Boschnál több mint háromszáz mesterségesintelligencia-kutató dolgozik. Kiemelték, hogy az AI már egy ideje a fejlődés és a növekedés motorjának számít, és a következő években a Bosch tervei szerint a mesterséges intelligenciával kompatibilis termékeinek árbevételét egymilliárd euróra növeli.
Az AI-alapú fejlesztések a magyarországi Bosch-csoport működésének is az egyik fókuszterületét jelentik.
A vállalatcsoport magyarországi telephelyein is számos területen használja ezt a technológiát, amelynek a gyártási folyamatok során van meghatározó szerepe, legyen szó a gyártásoptimalizálásához szükséges adatelemzésekről, egyes folyamatok optikai ellenőrzéséről vagy a gyártósori berendezések karbantartásának tervezéséről.
A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A BOSCH SZÉLES KÖRŰ OKTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEIBEN IS KIEMELT SZEREPHEZ JUT.
A Bosch-BME Innovatív Jármű-technológiai Kompetencia Központtal, az ELTE – Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel való együttműködésnek is szerves része.
Az összefoglalójuk szerint a Bosch-csoport a tavalyi év végén több mint 18 300 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, 1300-zal többet, mint egy évvel korábban.
Tavaly 32 százalékkal, 2255 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch-csoport éves árbevétele, a magyar piacon elért forgalma – a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele – pedig 15 százalékkal, 314 milliárd forintra emelkedett.
A társaság tavaly az előző évinél 55 százalékkal többet, 155 milliárd forintot költött beruházásra, 112 milliárd forintot K+F-re Magyarországon – összegezte az MTI.