Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Hazánk biztonsága érdekében katonai missziót küld a Honvédség az afrikai országba


„Magyar fülnek talán furcsa, de Száhel rendkívül fontos a biztonságunk tekintetében”, válaszolta a honvédelmi miniszter a HírTV-ben arra a kérdésre, hogy miért küld Magyarország katonákat Csádba. Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette továbbá: a jövő héten előterjesztik az Országgyűlésnek azt a javaslatot, ami szerint katonai missziót küld a Honvédség az afrikai országba.

Nagy a szegénység, a terrorizmus nagy mértékben van jelen, a régió országainak gyenge a vezetése, ami mind instabilitást idéz elő a régióban, százmilliók indulhatnak el Európa felé, amit meg kell akadályozni,

állapította meg a miniszter. A magyar katonák többek közt

  • a magyar segélyprogramban részt vevők védelmét látják majd el,
  • és támogatják majd a csádi hadsereg kiképzőprogramját.

A csádi kontingenst kétszáz honvéd alkotná, akik addig maradnának, amíg szükséges,

mondta Szalay-Bobrovniczky.

A miniszter szavai szerint a veszélyek korát éljük. „Immáron a második komoly fegyveres konfliktus zajlik, és milliószám özönlenek migránsok Európába Afrikából, a Közel-Keletről és Afganisztánból” – hangsúlyozta, kiemelve: a bevándorlással együtt a terrorizmus is fenyegeti Európát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az afrikai migráció megfékezésében kulcsfontosságú szerepe van az Afrika közepén elhelyezkedő Száhel-övezetben fekvő Csádnak.

Úgy folytatta: az övezetben az utóbbi hetek-hónapok folyamán növekedett a terrorista szervezetek tevékenysége, a régió egyetlen stabilan maradt állama Csád, amely rengeteg menekültet fog fel más afrikai országokból.

„Amennyiben Csád is instabillá válik, akkor olyan migrációs gátszakadásnak lehetünk tanúi, amely akár további százmilliókat indíthat útnak Európa felé” – emelte ki.

A tárcavezető rögzítette: a magyar kormány azon dolgozik, hogy a segítséget oda vigye, ahol arra szükség van, „nem a bajt kell idehozni.”

„Magyarország kezdettől a migráció megfékezéséért és a határok védelméért emelte fel a szavát Brüsszelben” – jelentette ki, majd hozzátette: ennek ellenére nyolc éve semmi nem történik, a migrációs útvonalakon továbbra is özönlenek a bevándorlók.

„Egyre nagyobb a baj. Így tehát segítenünk kell” – húzta alá a miniszter.

A tervezett katonai szerepvállalásról kifejtette: Magyarország komplex támogatási csomagot ajánl fel Csádnak, amelynek humanitárius segítségnyújtás, orvosi misszió, valamint mezőgazdasági fejlesztések támogatása is részét képezi.

A tárcavezető rögzítette: a csádi elnök meghívására kezdeményezett misszió célja, hogy segítse a migráció megállítását, a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint a helyi fejlesztések biztonságos működését. Mindezzel pedig erősítse Magyarország és Európa biztonságát – magyarázta.

Kitért arra is, hogy Csádban amerikai és francia erők is jelen vannak, de a magyar misszió „önálló szerepvállalás” lesz.

A miniszter közölte: a 2024-re tervezett misszióról szóló országgyűlési határozati javaslatot a jövő hét elején fogják benyújtani. Hozzátette: ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor megkezdődik a legalább 200 fős állomány célzott felkészítése.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük