Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Hatalmas egészségügyi razziát tartott a készenléti rendőrség – Orvosokon kattant a bilincs nyolc megyében


Háromezer ember adataival élhettek vissza, megkárosíthatták a NEAK-ot, kétszázmillió forintot igényelhettek vissza jogosulatlanul.

Képünk illusztráció Fotó: hvg.hu

Ortopéd szakorvosokat vett őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint csaknem háromezer ember személyes adatával visszaélve írtak fel gyógyászati segédeszközöket, amelyek után a gyártók törvénysértően hívták le a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) igazgatóhelyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

Garai Gábor István alezredes hozzátette: az orvosok mellett két asszisztenst, egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cég tulajdonosát, gazdasági vezetőjét és üzletkötőjét, valamint egy másik vállalkozás vezetőjét vették őrizetbe.

Elmondta: az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai szerepeltek, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az ortopéd készítményt, leggyakrabban cipőt. A gyártók elkészítették ezeket a termékeket, majd a támogatási összeget igényelték a NEAK-tól. Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg eléri a kétszázmillió forintot – tette hozzá.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a sajtótájékoztató helyszínén az MTI-nek azt mondta, a tisztességes többség védelmében elítélik és felháborítónak tartják a történteket.

(MTI)

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük