Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Háromból három – Mándi oroszlánrészt vállalt a Vásárosnamény győzelméből


Mándi László Vásárosnamény 100. gólja (2)
Vásárosnaményi – Mándi László nem változtatott: mindhárom tizenegyest ugyanoda lőtte az Ibrány elleni meccsen.

A legnagyobb ászokkal is előfordul, hogy elbaltázzák a tizenegyest. Olykor nem is egyet. Mándi László lába viszont nem remegett meg, holott az Ibrány elleni megyei egyes összecsapáson három „tizit” végzett el. Bevarrta valamennyit, ekképpen oroszlánrészt vállalt a Vásárosnamény győzelméből (4–3). Ráadásul az újonc beregiek első sikerüket aratták a harmadik fordulóban, ami két elbukott fellépés után alighanem jót tett a lelkeknek.

– Nem az én tisztem elbírálni, de szerintem mindhárom 11-es megítélhető volt és a sporit is minősíti hogy habozás nélkül befújta – ecsetelte az eseményeket Mándi László, a Vásásrosnamény futballistája. – A nyitányon, a Balkány elleni meccsen a kijelölt tizenegyesrúgók egyike sem vállalta a feladatot, a harmadik csapattársam előtt adódott a lehetőség hogy értékesítse, de kimaradt…

Ezért a következő alkalmakra én lettem kijelölve, igaz az előző szezonban Tarpa ellen kihagytam a büntetőt, ami után azt mondtam, hogy tétmérkőzésen nem állok oda többet. Most újra rám esett az Tivadar András edző választása és nem akartam sokat filózni a dolgon. Amíg lehelyeztem a labdát a tizenegyes pontra, tudatosítottam magamban, hogy ezt be fogom rúgni! Szerencsére így is történt. Egyet sem hibáztam el. Pedig az Ibrány kapusa, Tóth Norbi kétszer eltalálta az irány, de nem sikerült akkorát vetődni, hogy mentsen.

Naná, hogy Mándi László sem élt még át hasonló szituációt. Benne van a pakliban, hogy a huszonötödik születésnapját bő két hét múlva ünneplő támadó már nem is keveredik ilyen helyzetbe, ugyanakkor az egyszer biztos, már lesz miről mesélnie pályafutása végén.

– Edzőmeccsen már előfordult, hogy értékesítettem két tizenegyest, ennél többet soha nem rúgtam egyszer sem. …és, persze egy bajnoki mérkőzés mindig más. Az Ibrány ellen azért is volt számomra is különleges a pillanat, mert hiába találtam be kétszer, a harmadiknak 3–3-nál, a 80. percben kellett odaállni. Egyszer sem változtattam irányt, ezt is úgy lőttem, mint a korábbi kettőt, hál’ istennek bejött, és ami nem mindegy, nyertünk.

A naményiak, pláne Mándi László számára emígyen tényleg kerek a történet.

KM-KT/Szabolcsonline


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük