Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Hálapénz-kommandó: Öt évet is kaphat a vidéki sportorvos, aki 40 ezer forintért osztogatott versenyengedélyt


izsgálat nélkül adott versenyengedélyt magyar sportolóknak egy sportorvos, aki mindezért 40 ezer forintot kapott; minderre a hálapénz-kommandó vizsgálata derített fényt a Bors szerint. A bulvárlap szerint ő a január óta működő szerv első fogása.

Idén januártól lépett életbe az a változás, amikor már édesmindegy, hogy önszántából és mikor ad hálapénzt az orvosnak a páciens, mert ha ilyet tesz, vagy ilyenre kéri az orvos, és ő fizet,

akkor mindketten bűncselekményt követnek el.

Hogy hasonló incidensek ne történhessenek, álruhás hálapénz-kommandósok ellenőrzik az orvosokat, akik a Nemzeti Védelmi Szolgálat keretében létrehozott Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztály nevű szervezetéhez tartoznak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat március elseje óta végez ellenőrzéseket. „A bűnfelderítés egyik eszköze a megbízhatósági vizsgálat” – mondta a Borsnak Váradi Piroska rendőrezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának vezetője.

Úgy folytatta:

Ez egyben megelőzési eszköz is, ezt a szervezet létezése óta, tíz éve használjuk. Nagyon nehéz volt elfogadtatni a védett állományunk körében, mint most az egészségügy területén. De én jobb szeretem az integritásteszt elnevezést. Ennek során megalapozott indokok alapján és előzetes ügyészi engedély birtokában a szolgálat speciális képzettségű munkatársai a valóságban is előforduló élethelyzetet teremtenek. Ilyenkor a vizsgált személyt beteg vagy a beteg hozzátartozója szerepét játssza el kollégánk, úgymond álruhát ölt.”

Az ezredes szerint a teszt célja, hogy kiderüljön: az egészségügyi dolgozó elfogadja-e a vesztegetési összeget, illetve visszaél-e hivatali vagy munkaköréből fakadó helyzetével. Egy személlyel szemben évente három alkalommal rendelhető el teszt elvégzése.

„Fontos, hogy a teszt során lehet titkos információgyűjtést folytatni, de bírósági engedélyhez kötött eszközt nem lehet bevetni. Gondolok itt a lehallgatásra, titkos kutatásra, küldemény titkos megismerésére, e-mailek és más informatikai adatok titkos megfigyelésére … Ezzel szemben kép és hangfelvétel készíthető, de kizárólag a vizsgálat lefolytatására szolgált idő alatt, a beépített kollégánk és a tesztelt személy közötti párbeszédet rögzítheti. Ez később bizonyíték lehet” – mondta a lapnak Váradi Piroska, aki szerint a közelmúltban két eljárást is lefolytattak bejelentés után.

Ennek keretében bukott meg a vidéki sportorvos is, aki Váradi szerint sok vizsgálatot végzett rövid idő alatt, válogatott sportolók, olimpikonok alkalmassági, egészségi állapotát volt hivatott vizsgálni. „Megbukott a megbízhatósági teszten, vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt megtettük a feljelentést az illetékes rendőr-főkapitányságon. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár öt évet is kaphat” – mondta az ezredes.

Egy másik esetben a beépített kolléga által felajánlott pénzt visszautasította az orvos, így ő Váradi szerint átment a teszten.