Nyaranta rendre megugrik a lakásbetörések száma, pedig sokszor már egy rács is elég lenne a tolvajok elriasztásához, ugyanis a bűnözök nem szeretik a macerát – írja a novekedes.hu. Amint azt a portál megtudta a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, a fővárosban a regisztrált betörések száma 2023-ban az év első felében 402 volt, valamennyivel kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban (akkor 444 volt).
Mint felidézik, volt, hogy egy olyan négyfős bandát kapott el a rendőrség, akik kifigyelték, hogy kik járnak luxusautókkal a város útjain, majd illegális módszerekkel, a biztosítói adatbázisból kiderítették, hogy merre élnek a tulajok. A helyszínen több felderítést is tartottak, és kifigyelték, hogy a lakók mikor vannak távol.
TIZENHAT INGATLANBA TÖRTEK BE ÉS 34 MILLIÓS KÁRT OKOZTAK, MIELŐTT ELKAPTÁK VOLNA ŐKET.
Beszámolójuk szerint egy gyengébb zárat a rutinosabb tolvajok körülbelül 15 másodperc alatt nyitják ki, sok bűnöző azonban nem is babrál az ajtóval, csak felfeszíti az egyik ablakot. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKI) korábbi kutatása szerint a tolvajokat a rácsok látványa, egy felszerelt riasztó, esetleg egy forgalmas helyen lévő lakás könnyen el tudja tántorítani.
A TOLVAJOK LEGINKÁBB A KERTES HÁZAKAT SZERETIK.
Ezekben könnyebb nagyobb értéktárgyakra bukkanni, ráadásul a kétszintes ingatlanoknál esténként kevésbé kell tartani a bentlakóktól, mert a hálószobák általában az emeleten vannak. A nyári nyaralási időszak ráadásul az egyik kedvence a betörőknek, akik előszeretettel csapnak le az üresen maradt házakra.
A portál néhány jó tanáccsal is ellátta azokat, akik üdülni mennek, de féltik házukat és értékeiket:
- Mindössze pár ezer forintért már lehet itthon is kapni úgynevezett tv-szimulátorokat. Ezek olyan gépek, amelyek időnként különféle erejű fénnyel világítják be a szobát. A használatuk mellett az üres lakás kintről úgy fest, mintha bent valaki tv-t nézne.
- Fényben a legtöbb bűnöző nem szeret ügyködni a lakattal vagy a nyílászárókkal, ezért érdemes kintre felszerelni mozgásérzékelős lámpákat.
- Ha esetleg jófajta rácsokat vagy riasztót nem engedhet meg magának, akkor már egy „Vigyázz, a kutya harap!” feliratú tábla is segíthet az otthon védelmében, még akkor is, ha nincs eb a háznál. Az illúzió kedvéért lehet venni kutyaugatást utánzó riasztót is.
- A biztonsági záras ajtók előnye, hogy ha a betörő be is jut a házba, mondjuk, az ablakon át, nagyobb tárgyakat nem tud kivinni a bejáraton.
- Ha van riasztó, akkor a szirénát érdemes jól látható helyre tenni, így hamar elijesztheti a betörőket.
- Ha van kertje, akkor zárjon el minden olyan tárgyat, amely könnyen segíthetné a betörő dolgát, legyen az létra vagy akár egy kerti eszköz.
- Nagy értékű ékszereket és készpénzt, ha lehet, ne tároljon otthon, pláne akkor, ha hosszú időre elutazik.
- Ha a postaládákban egyre nagyobbra duzzadnak a levél- és újsághalmok, akkor a betörőkben hamar felmerülhet a gyanú, hogy a lakás teljesen üres. Utazás előtt érdemes megkérni egy szomszédot, hogy a távolléte alatt néha ürítse a postaládát.
Átböngészve a terkep.police.hu-t, megállapíthatjuk, hogy nemcsak a lakásbetörések száma kiugróan magas a fővárosban, hanem a gépkocsifeltörések, illetve -lopások száma is. Míg az elmúlt 60 napban 90 bejelentett gépkocsilopás történt Budapesten, addig a legtöbb bejelentés, szám szerint 15 az ország északnyugati részéről érkezett.