Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Gigantikus méretű aszteroida száguld felénk, mindenképp keresztezni fogja a Föld pályáját


“Ha az aszteroida becsapódna, az olyan tömegkihalási eseményt okozna, amilyen évmilliók óta nem fordult elő a Földön” – fogalmazott egy kutató.

Képünk illusztráció Fotó: 123rf

Ritkán fedeznek fel ekkora aszteroidát

Gigantikus, körülbelül két kilométer átmérőjű aszteroidát fedeztek fel nemrégiben az űrkutatók. A jelenség különösen aggasztó, mivel a szakemberek számításai szerint az idegen objektum mindenképpen keresztezni fogja majd bolygónk pályáját – számolt be róla nemrégiben a The Guardian. Az égitestet a kutatók a chilei Víctor M. Blanco Távcső segítségével lelték meg, és a 2022 AP7 nevet adták neki. Scott S. Sheppard, a Washingtoni Carnegie Tudományos Intézet csillagásza azt mondta: ez a legnagyobb kiterjedésű potenciálisan veszélyes kisbolygó, amit az elmúlt nyolc év során felfedeztek.

“Ha az aszteroida becsapódna, az olyan tömegkihalási eseményt okozna, amilyen évmilliók óta nem fordult elő a Földön” – fogalmazott Sheppard, majd hozzátette: bolygónk éppen a Nap másik oldalán lesz, amikor az idegen égitest keresztezni fogja a pályáját, így nem lát esélyt az ütközésre.

Sheppard ugyanakkor hozzáfűzte: az esetleges becsapódás kockázata később is fennállhat. A 2022 AP7 ugyanis a jövőben vissza fog majd térni, és akkor már közelebb halad el a Föld mellett, mint most. „Ez több száz év múlva fog megtörténni, mi viszont nem tudjuk elég pontosan meghatározni a 2022 AP7 pályáját, ahhoz hogy tudjuk mennyire lesz veszélyes évszázadok múlva” – fejtette ki a csillagász.

Jay Tate, a Nemzeti Földközeli Objektum Információs Központ vezetője nem aggodalmaskodik a 2022 AP7 közelsége miatt. „Jelenleg a becsapódás esélye meglehetősen alacsony. Nem elhanyagolható, de meglehetősen alacsony” – szögezte le a kutató. Szeptemberben zajlott a NASA DART küldetése, melynek keretében a szakemberek megváltoztatták egy aszteroida mozgásirányát. Lehetséges tehát, hogy a távoli jövőben majd a 2022 AP7-et is sikeresen eltérítik a szakemberek, s így az ütközés veszélye végleg elhárul.

/www.femcafe.hu/


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük