Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Friss felmérés: súlyos munkaerőhiányra számítanak a magyar cégek


Egy friss felmérés szerint munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége, nagy részük szerint még súlyosabb is lesz a helyzet.

Fotó: delego.hu

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete felmérése alapján a cégeknek mindössze 7 százaléka vár javulást, 52 százalék szerint nem lesz enyhülés, 41 százalék pedig a mostaninál is nagyobb munkaerőhiánytól tart.

A helyzetre jellemző, hogy a megkérdezettek kétharmadánál volt az év elején betöltetlen álláshely, 23 százalékuknál tíznél több is. Munkaerőhiányra visszavezethető nehézségekkel már tavaly 69 százalék szembesült – tették hozzá. A visszajelzésekből kiderül, hogy a 20 és 49 fő közötti vállalkozások helyzete a legkedvezőbb, de őket is 50 százaléknál nagyobb arányban sújtja a munkaerőhiány. Az ágazatok közül a kereskedelem mutat hasonló arányt. A feldolgozóiparban, építőiparban, szolgáltatásokban 70 százalék körüli vagy annál nagyobb a nehézséggel szembesülők aránya, csakúgy, mint az 50 fősnél nagyobb cégek körében.

Az érintettekkel együtt megvizsgálták azt is, hogy a kihívásra milyen válaszokat találtak a magyar vállalkozók. A legnagyobb, 51 százalékos arányt az atipikus foglalkoztatási formák érték el, tehát a távmunka és a részmunkaidő a legnépszerűbb megoldás. 43 százalék a diákmunkában látja a megoldást, míg 34 százalék új munkaerő-toborzási megoldásokat keresett, és csaknem ugyanennyi, 33 százalék magasabb fizetéssel akar előnybe kerülni.

(MTI)