Közzétette - Kategória - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Forró öngyújtót nyomott osztálytársa nyakához – 160 óra közérdekű munkára ítélhetik


shutterstock_263014436

Felforrósított öngyújtót nyomott iskolatársa nyakához az a fiatalkorú nyíregyházi középiskolás, akivel szemben most emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség – közölte Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A vádirat szerint az egyik nyíregyházi középiskolában a 2018-2019-es tanévben egy osztályba járt a vádlott és a sértett.

A vádlott kihasználta a testi fölényét a nála gyengébb fizikumú sértettel szemben, és szünetekben rendszeresen, hónapokon át szidalmazta, becsmérelte, különböző ürügyekkel provokálta.

Jellemző volt az is, hogy ilyen alkalmakkor kisebb ütéseket mért a fejére és a vállára, noha ezekkel sérülést nem okozott a sértettnek.

Tavaly március 25-én tovább zaklatta a sértettet, majd a felforrósított öngyújtójának a fém részét a sértett nyakához nyomta, akinek 8 napon belül gyógyuló égési sérüléseket okozott ezzel.

A vádlott magatartása jelentős mértékben zavarta a sértett iskolai közösségbe való beilleszkedését, rossz hatással volt a tanulmányi előmenetelére.

Az ügyészség zaklatás vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az időközben már nagykorúvá vált vádlottat, és vele szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak. Ha az előkészítő ülésen a vádlott beismerő vallomást tenne és lemondana a tárgyalásról, akkor az ügyészség szerint 160 óra közérdekű munkára kellene ítélni.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.