Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a Pénzcentrumnak beszélt arról, hogy milyen változásokra számíthatnak a biciklisták, és mire kell ezzel kapcsolatban az autósoknak is felkészülniük.

Biciklisekre vonatkozó KRESZ változások
A klub elnöke elmondta, hogy a javaslataikat nyolc éve kezdték kidolgozni. Bár az új szabályozásból még semmi nem biztos, Kürti Gábor szerint a következő változásokra lehet majd számítani:
- Bevezetik az elektromos rollerek szabályozását: a 25 km/óra alatti maximális sebességre képes típusok kerékpárnak, afölött segédmotor-kerékpárnak számítanak majd.
- Pontosítják az út szélén bicikliző kerékpárostól tartandó legkisebb oldaltávolságot, amely útszakasztól függően 1-1,5 méter lesz. A jelenlegi szabályozás csak “biztonságos oldaltávolságot” ír elő, amely igen szubjektív.
- A biciklis szabályosan is előzheti majd jobbróla lassan haladó kocsisort.
- A biciklis túrázók, sportolók mehetnek majd bolyban, egymás mellett.
- A gyermekét kísérő kerékpáros szülő közlekedhet majd a járdán. A jelenlegi szabályozás szerint főútvonalon 12 éven aluli gyermeknek a járdán, szülőjének az úttesten kell tekerni, amely meglehetősen életszerűtlen szabályozás.
Kürti Gábor hozzátette, hogy külön kell foglalkozni a biciklis ételfutárok informálásával, akik ráadásul az esetek nagy részében nem is magyar anyanyelvűek, így angolul és más nyelveken is készülnek számukra ismeretterjesztő anyagok. Várhatóan szigorúbban fogják kezelni azt, amikor ők kerekeznek a járdán.
