Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Fontos szabályok betartására kér a temetőkben a Nemzeti Népegészségügyi Központ


Halottak napján is kiemelten fontos a megelőző szabályok betartása.

Fotó: Getty Images

Halottak napján és előtte, a hétvégén is kiemelten fontos a fertőzések megelőzésére szolgáló szabályok betartása – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, röviden NKK járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes azt kérte, hogy aki tünetet észlel magán, ne látogasson ki a temetőbe, ne találkozzon családtagjaival. Érdemes kerülni a zsúfolt helyeket, csoportosulásokat a temetőkben és a temetői díszek, virágok megvásárlásakor is – tette hozzá.

Kiemelte: azokon a helyeken, ahol sokan vannak, akár szabad téren is érdemes viselni a maszkot, emellett javasolta a hagyományos üdvözlési módok kerülését. Arra kérte a temetők fenntartóit, hogy gyakran fertőtlenítsék az illemhelyeket és a gyakran megérintett felületeket. Galgóczi Ágnes az M1 kérdésére válaszolva közölte: a védőoltások a közegészségügy nagy vívmányai közé tartoznak, ezért nagy károkat okoznak azok, akik a védőoltások ellen álhíreket, csúsztatásokat, hazugságokat terjesztenek, különösen a mostani pandémiás időszakban.